Nagyjából 7,5 millió forintnyi megtakarítása lett oda, most kétségbeesetten igyekszik a nyomára bukkanni.
Elvesztette a 17.000 fontnyi (kb. 7.5 millió forint) megtakarítását egy brit nyugdíjaskorú férfi, miután elajándékozta a kanapéját, ám elfelejtette, hogy korábban készpénzt rejtett bele - írja az Origo.
A férfi most kétségbeesetten igyekszik nyomára bukkanni a bútor szerencsés új tulajdonosának, hogy visszakaphassa hosszú időn át kuporgatott megtakarítását.
Miután az ausztráliai Queenslandből származó nyugdíjas kapcsolatba lépett azzal az üzlettel, amelynek átadta, kiderült, hogy a kanapét néhány napon belül eladták és el is vitték - így pedig már lehetetlenné vált a vevő felkutatása. Még a közösségi média felületére is felrakott egy posztot, és jutalmat is ígért, ha visszakapja a bútort, de ezzel sem ért el semmit.
Kapcsolódó cikkek
- Rejtélyes járványok: miért nem ismerjük fel sokszor időben a bajt? Az egész világ felkapja a fejét, ha valamilyen járvány futótűzként kezd terjedni az emberek között - ám ilyenkor sokszor már késő. A szakértő szerint ezt okozhatják technikai nehézségek, de az is, ha egyszerűen senki nem akar foglalkozni az üggyel.
- Ez már a jövő: a mesterséges intelligencia mondja meg, mi legyen olcsóbb? Ha betérünk bármelyik üzletbe, pontosan tudjuk, mi az, ami épp akciós: általában valamilyen feltűnő színű árcédula jelzi azt. Van azonban, ahol ez már a múlté, és az AI dönti el, mi mennyibe kerüljön.
- Borzalom, már Európában is terjed a halálos járvány Megszólalt az infektológus.
- Nagyon nagy baj van: újabb veszélyes vírus tűnt fel Újabb betegség miatt aggódhatunk: először jegyeztek fel emberi fertőzést a sertésinfluenza egy új törzse kapcsán.