Izrael már megsemmisítette a Hamász harcoló alakulatainak mintegy kétharmadát, a teljes gázai győzelem után pedig a másik izraeli palesztin terület, Ciszjordánia felett is teljesen át kell vennie a katonai ellenőrzést - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/netanjahu.inbox800x450.jpg)
A kormányfő elmondása szerint a harcok két szakaszban folynak: az első fázisban, amelynek célja a Hamász szervezet 24 harci alakulatának a megsemmisítése, eddig 16 vagy 17 egységet sikerült kiiktatni az izraeli erőknek. "Ezután következik a terület megtisztítása (a fegyveresektől). Az első művelet rendszerint rövidebb, a második hosszabb ideig tart" - idézte Netanjahut az MTI.
Netanjahu egy elesett izraeli katona fényképét a magasba tartva hangsúlyozta: a katonák nem haltak meg hiába, és ígéretet tett arra, hogy a harcok addig folytatódnak, amíg a Hamász vereséget nem szenved, és a gázai túszok ki nem szabadulnak. "A győzelem kivívása még hónapokig eltart, de eltökéltek vagyunk" - szögezte le.
A gázai háború utáni lehetséges forgatókönyvekre kitérve Netanjahu hangsúlyozta: a belátható jövőben bármilyen megoldásnak magában kell foglalnia az izraeli katonai ellenőrzést Ciszjordánia egésze felett, ami "kizárja a palesztin állam szuverenitását, ezt el kell fogadni".
Netanjahu felidézte, hogy az amerikai tisztségviselőkkel folytatott megbeszéléseken elhárította azokat a kísérleteket, amelyek Izrael biztonságát fenyegető víziókat feszegettek. "Izrael miniszterelnökének képesnek kell lennie arra, hogy szükség esetén nemet mondjon, még a legjobb barátainknak is" - fogalmazott.
"Minden olyan területről, ahonnan kivonulunk, terrort kapunk a nyakunkba, szörnyű terrort" - mondta, hozzáfűzve, hogy ez történt Dél-Libanonban, a Gázai övezetben és Ciszjordánia egyes részein is, utóbbi kontroll alatt tartása ezért olyan fontos.
Több mint három hónap telt el azóta, hogy Izrael ellen minden képzeletet felülmúlóan bestiális támadást indított a Hamász terrorszervezet. A Naphire.hu folyamatosan beszámolt róla, hogy a Gázai-övezetet uraló Hamász terroristái szárazföldön, a tenger felől és a levegőből is megtámadták Izraelt, amelyre legalább 5000 rakétát lőttek ki ezzel egy időben. Arról is írtunk, hogy a példátlan terrortámadásnak közel 1200 halálos áldozata van és a Hamász több mint 200 túszt ejtett.
Benjámin Netanjahu már többször is visszautasította a tűzszüneti felszólításokat, és kijelentette: Izrael a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet teljes vereségéig és az októberben a Hamász és egyéb fegyveres szervezetek által elhurcolt túszok kiszabadításáig nem hagy fel a harccal.
Izraeli adatok szerint a Hamász október 7-i meglepetésszerű támadása során elrabolt 250 emberből 136-an vannak még fogságban, nagyjából egyharmaduk krónikus beteg és gyógyszerekre van szüksége.
Az izraeli műveletekben már 24 620, a Gázai övezetben élő ember vesztette életét, és a térségben súlyos humanitárius válság alakult ki.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.