Hirdetés

Bűntudatod van, ha süt a nap, te pedig lustálkodni szeretnél? Ez az oka

Garai Kitti portré Garai Kitti

Mostanában két, vírusként terjedő lustálkodási trend is megjelent. Az egyik ilyen a (napközbeni) ágyban fekvés, ami azt jelenti, hogy a nap bármely szakaszában képes az ember az ágyhoz ragadni. A másik pedig a reggeli lustálkodás, amikor neki kelleni állni a teendőknek, azonban inkább az ágyat nyomjuk helyette.

Te is érezted már az, hogy egy szép, napsütéses nap végén bűntudatod támad? Bizony, ez egy valós jelenség. Ez a bűntudat akkor következik be, amikor ahelyett, hogy a szabadban töltenél néhány órát, inkább az ágyat nyomod egész nap. A TikTokon el is nevezték ezt az érzést „sunshine guilt”-nek, vagyis napfénybűntudatnak, és az ilyen posztok által gyűjtött nézettség alapján úgy tűnik, hogy elég sok embernek ismerős az érzés – írja a New York Post.

Dr. Nadia Teymoorian pszichológusa elmondta, hogy a „napfénybűntudatot” akkor érzi az ember, ha egy szép napon bent marad a házban. Az érzés pedig még inkább felerősödhet, ha az illető azt feltételezi, hogy mindenki más kint a szabadban élvezi az életet.

A @thereneereina nevű felhasználó a hónap elején közzétett egy videót a jelenségről, amely hétfő reggelig 230 900 megtekintést ért el. „Szokatlanul szép idő van odakint, de fáradt vagyok. De úgy érzem, most muszáj kimennem sétálni egyet, és élvezni ezt az időjárást, amíg tart. Most nem tudom élvezni a bentlétet, mert egész idő alatt arra gondolok, hogy kint kellene lennem. Így alapvetően tönkrement a napom” – mesélt az érzéseiről a felhasználó, a kommentszekcióban pedig gyakorlatilag mindenki elismerte, hogy érezte már a nagyfénybűntudatot.

„Erre gondolok minden alkalommal, amikor a kanapémon lustálkodom és a nap besüt az ablakon” – írta egy hozzászóló.

Ez a fajta bűntudat általában együtt jár a kimaradástól való félelemmel (FOMO), vagy azzal az érzéssel, hogy valamit rosszul csinálunk. „Az ilyen típusú bűntudat gyakran a társadalmi normákhoz vagy értékekhez kapcsolódik, és ahhoz az érzéshez, hogy nem felelünk meg ennek” – mondta Kevin Belcastro terapeuta. „Vannak negatív stigmák, amelyek [a szobában történő pihenéshez] kapcsolódnak, vagy ahhoz, hogy nem használjuk ki a jó időjárást" – tette hozzá.

Bár a napsütés, a kimozdulás és a másokkal történő találkozás jót tehet, a különböző embereknek egyéni igényeik vannak, így ha neked jelenleg a bent maradás és a valóságshow-nézés az, amire szükséged van, az is rendben van.

Teymoorian azt javasolja, hogy ne hagyjuk, hogy a bűntudat eluralkodjon rajtunk. Egyszerűen csak próbáljuk meg jól érezni magunkat, és változtassuk meg a gondolkodásmódunkat, hogy "az öngondoskodásra, valamint a szándékainkra és a prioritásainkra összpontosítsunk".

"Ne feledd, te írod a saját történetedet, tehát van választásod, és képes vagy megteremteni az egyensúly és a boldogság érzését. Kerüld el a FOMO (a kimaradástól való félelem) egészségtelen gondolkodási folyamatát, és készíts boldog emlékeket a saját igényeid alapján" – tette hozzá.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a lustálkodással töltött reggelek elhagyása valóban jótékony hatással lehet a közérzetünkre. A naphire.hu pedig azt is megírta, hogy a Sleep Health című folyóiratban korábban megjelent tanulmány szerint a hétvégi alvás hosszú távon megmentheti az életünket. A kutatók megállapították, hogy két óra plusz alvás a hétvégén 63%-kal csökkentheti a szívroham vagy a stroke esélyét - különösen azoknál, akik hét közben kevesebb mint hat órát alszanak.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés