Erre nem voltunk felkészülve: Nagy Ervin volt élettársa ma Molnár Áron felesége, de a lényeg még csak most jön
Kiderült, hogy készült egy nem mindennapi közös fénykép.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/nagy-ervin.inbox800x600.jpeg)
Nagy Ervin néhány hete jelentette be az örömhírt, miszerint megjelent az önéletrajzi könyve A király, a gróf és a tanár címmel. Ennek kapcsán egy beszélgetésen vett részt az Újbuda Televízióban, ahol kiderült: Nagy Ervin korábban egy párt alkotott Molnár Áron 10 évvel idősebb feleségével, Duda Éva táncművésszel.
A két színész egyébként egymásnak szurkolt a Sztárboxban, hiszen jó kapcsolatot ápolnak, így még érdekesebb, hogy évekkel ezelőtt még Áron kedvese Ervinnel lakott együtt - írja a Story.
"Élettársak voltunk Évával életünk nagyon fiatal szakaszában. Mi már rég nem éltünk együtt, amikor ők összejöttek. Áront általa ismertem meg 13 évvel ezelőtt. 12 évvel ezelőtt készült is egy közös kép rólunk, ahogy együtt vagyunk a horvát tengerparton öten, az akkor egyéves kislányommal. Innen indul a kettőnk barátsága"
– tárta fel a részleteket az apuka, amit a story.hu szúrt ki. Ervin azt is megosztotta, hogy egy ideig még – az egyéves ikerlányaira való tekintettel – nem tér vissza a színházba.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.