Hirdetés

Döbbenetes felvétel került elő: videón, ahogy kirabolnak egy alvó embert az Őrs vezér téren

Nap Híre portré Nap Híre

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a Pest vármegyei férfit, akit a bíróság az elkövetéstől számított három napon belül elítélt.

A bíróság ítélete szerint a 20 éves férfi 2024. július 31-án, hajnalban, Budapest XIV. kerületében, az Örs vezér téren tartózkodott és nemsokára felfigyelt egy, a közelben alvó és az értékeit őrizetlenül hagyó idős férfire.

A vádlott óvatosan megközelítette a sértettet, majd elvette annak egyik szatyrát, amelyben mintegy 20.000 forint értékben kisebb tárgyak (sportcipő, szemüveg, öngyújtó stb.) voltak és sietősen távozott - olvasható az ügyészség honlapján.

Az elkövető cselekményét a rendőrség a térre telepített térfigyelő-kamerákon keresztül is figyelemmel kísérte, így a rendőrök őt nyomban elfogták és bűnügyi őrizetbe vették.

Az ügyészség által bíróság elé állított fiatal férfit a bíróság kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért őt 1 év végrehajtandó börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet  nem jogerős.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés