Orbán Viktor politikai igazgatója is elmondta a véleményét.
Korábban a Naphire.hu is megírta, Mészáros Lőrinc kormányközeli milliárdos vállalkozó és felesége, Várkonyi Andrea az Arany Rózsa nevű, nagyjából 27 milliárd forintba kerülő luxusjachton töltötte az elmúlt heteket, amellyel bejárták a francia Riviérát és az olasz partokat is, miközben milliókat érő ruhákban fotózták őket.
Pesty László, a Pesty Fekete Doboz és a Gerilla.hu alapítója Tusványoson egy interjúban kirakatban lopó, csaló, zsaroló "Lölő-jelenséget" emlegetett. Nem sokkal később pedig úgy fogalmazott: a "Lölö-jelenség" rákos sejt, ki kell metszeni.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: "kisebb hajó, nagyobb szerénység". Kövér László pedig azt mondta: egyetért Gulyás Gergely nyilatkozatával.
Most Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az ATV és az Index közös, Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában azt mondta: ebben az ügyben Gulyás Gergely és Kövér László (Mészáros Lőrinccel szemben egyaránt kritikus) mondatai az irányadóak. Pesty László leleplezéseket ígérő nyilatkozatait ugyanakkor médiahacknek tekinti - írja az atv.hu.
Kapcsolódó cikkek
- 7 napos időjárás-előrejelzés: már látni, mikor ér ide a hidegfront Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő, de szerdán kapunk egy kicsit a hidegfrontból.
- Brutális, amit az időjárás művel: mintha nem is október lenne Még mindig kitart a nyári idő.
- Döbbenet Dombóváron: Öngyilkos akart lenni, magára robbantotta a házat egy férfi A férfi túlélte a robbanást, a pécsi kórházba szállították.
- Megrázó részeletek Varga Veronika haláláról Ötvennégy éves korában elhunyt Varga Veronika francia-magyar színésznő - tudatta családja vasárnap az MTI-vel.