Végre sikerült egyezségre jutnia L. L. Juniornak és Körtvélyessy Kingának.
A naphire.hu korábban többször is beszámolt róla, hogy L. L. Junior nyilvánosan veszekedett feleségével, Körtvélyessy Kingával. Legutóbb például arról számoltunk be, hogy folytatódott a sztárpár válópere a bíróságon, ám ez sem ment békésen, ugyanis megint az egész épület tőlük zengett, Kinga pedig kiviharzott a teremből. De a gyermekelhelyezési per is hasonlóképpen zajlott, akkor is veszekedéstől volt hangos a tárgyalóterem, de Junior és Kinga között volt már üvöltözés az utcán is.
A Blikk információi szerint sikerült peren kívül megegyeznie L. L. Juniornak és Körtvélyessy Kingának. Bár már legutóbb is közel volt a megállapodás, ám akkor maradt egy-két vitás kérdés, ami miatt nem sikerült pontot tenniük a házasságuk végére, most azonban mindenben egyezségre jutottak.
- árulta el a zenész. A lap ugyanakkor úgy tudja, a rapper azért is nyilatkozott ilyen szűkszavúan az ügyről, mert a megállapodásuk egyik titkos záradéka, hogy a jövőben sem egymásról, sem a válás részleteiről nem beszélhetnek a nyilvánosságnak.
Annyit azonban kiderítettek, hogy az egyezség értelmében Junior továbbra is hetente 2-3 napot tölthet kislányával, de Kinga is jól járt, a korábban ígért összegnél ugyanis több tízmillióval többet kapott a közös vagyonból, a törökbálinti, több mint 300 millió forintot érő luxusingatlan pedig a rapperé maradt.
Kapcsolódó cikkek
- Jó hírek érkeztek Szentesi Éváról: "a CT nem mutat daganatot" Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Szentesi Éva harmadjára küzd meg a rákkal. Az írónál májusban találtak újra daganatot.
- Noszály Sándor összeomlása: megszólalt az RTL is Sokak szerint az egykori sportolónak sürgős segítségre lenne szüksége.
- Demi Moore sokkoló vallomása: így van most a szörnyű betegséggel küzdő Bruce Willis A súlyos betegséggel küzdő Bruce Willist ma már csak ritkán lehet lencsevégre kapni, és csak elvétve derül ki újabb információ a hogylétéről. A demencia egy ritka típusában szenvedő színészről most volt felesége mesélt.
- Durva botrány a vörös szőnyegen: kamerák előtt ugrott egymás torkának Salma Hayek és Nicole Kidman Nicole Kidman és Salma Hayek a párizsi divathéten fújtak egymásra. A világsztárok a Balenciaga show közepén húzták a szájukat a másikra, hatalmas jelenetet rendezve a nyilvánosság előtt, az esetről pedig természetesen videó is készült.