Európa sós vizű lagúnája, "aki" hivatalosan is egy személy - de mégis hogyan?

A gyönyörű Mar Menor, a turisták és a helyiek kedvence veszélybe került, ezért egy jogfilozófia professzor nem mindennapi lépésre szánta el magát - és győzött.

Mar Menor, Európa legnagyobb sós vizű lagúnája Spanyolország délkeleti partjainál fekszik. Az 52 négyzetmérföldes területet egy homokpad választja el a Földközi-tengertől, ami meleg, sekély vizet és a turisták által kedvelt, csábító strandokat eredményez.

Az utóbbi években azonban ezek a kristálytiszta vizek az algavirágzástól zavarossá váltak, az elpusztult halak tömegesen sodródtak a partra, és az egykor friss és sós illatot a rothadás bűze váltotta fel.

A környéken az ingatlanárak beszakadtak, a turisztikai bevételek visszaestek, a helyi lakosok pedig dühösek lettek. Egyiküknek azonban új ötlete támadt a lagúna védelmére: mi lenne, ha a lagúnának ugyanolyan jogokat adnának, mint egy embernek? Mi lenne, ha joga lenne a létezéshez és védelemhez a vele szemben okozott károkkal szemben?

A 61 éves Vicente Murcia régióban született és nőtt fel, és a lagúnához fűződő emlékei egészen gyermekkoráig nyúlnak vissza. „Számomra a lagúna volt minden” - mondta a CNN-nek.

Néhány évtizeddel ezelőtt azonban a dolgok kezdtek megváltozni. Elkezdődött az építkezés (ma a lagúnát az óceántól elválasztó homokpadot magas lakóházakkal töltik meg), a műanyagszennyezés növekedése és az intenzív mezőgazdaság berobbanása. 1979-ben megnyílt egy új csatorna, amely öntözést hozott a térségbe, és segített a mezőgazdaságot fellendíteni. Ma Murcia adja Spanyolország gyümölcs- és zöldségkivitelének 20%-át, évente több mint 2,5 millió tonnát exportálva a salátától és brokkolitól a citromig és articsókáig.

Az éghajlatváltozás által felmelegített vizekkel együtt ez az ökológiai katasztrófa receptjévé vált. A nitráttartalmú műtrágyákból származó víz a lagúnába került, ami szélsőséges eutrofizálódást okozott - az algák felhalmozódását, amelyek elszívják a víz oxigénjét. 2016 óta három alkalommal is tömeges hal- és rákpusztulás történt, a kagylópopulációk összeomlottak, és a lagúna tengeri fűállományának 85%-a elpusztult.

A 2019-es pusztulás után, amikor a becslések szerint három tonna döglött halat sodort a partra a víz, Vicente kénytelen volt cselekedni. Akkoriban három hónapos ösztöndíjas volt az Egyesült Királyságban, a Readingi Egyetem Igazságügyi és Éghajlatügyi Központjában, de a murciai diákjai felhívták, és elmondták neki, mi történt. „Azonnal visszamentem, mert el akartam kezdeni az elméletet a jogba átültetni” - mondja.

A „természet jogainak” biztosítása olyan koncepció, amelyről már régóta folyik a vita, de csak az utóbbi években kapott lendületet. Az elmúlt évtizedben olyan ökoszisztémák, mint a kolumbiai Atrato folyó és az új-zélandi Whanganui folyó, jogi személyiséget kaptak.

A nő elkezdte felhívni a figyelmet a kampányra, cikket írt egy helyi újságnak, és a kezdeti ellenállás ellenére sikerült megnyernie a folyóparti közösségek támogatását, akiket feldühített a környezetszennyezés. 2021-re Vicente több mint 600 ezer aláírást gyűjtött össze, többet, mint amennyire a törvényjavaslat benyújtásához szüksége volt. Nyilvános tüntetések, találkozók a kormány képviselőivel és médiainterjúk következtek, mígnem 2022 szeptemberében a spanyol szenátus elfogadta a javaslatot.

Kevesebb mint két évvel a törvényhozás után Mar Menor azonban nem állt helyre varázsütésre. A folyamat időbe telik, de most a lagúnának joga van a környezeti károk helyreállításához, és létezésének védelméhez. 

Vicente elmagyarázza, hogy három új törvényhozó testületet neveztek ki, amelyek a kormány képviselőiből, tudósokból és helyi polgárokból állnak, és felügyelik a végrehajtást, és bár a lagúna nem tud magáért beszélni, mostantól bármelyik polgár pert indíthat Mar Menor nevében.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!