Hirdetés

Durva fordulat a dubajozós perben: Kulcsár Edinát és az RTL sztárját is rendőrök vihetik a következő tárgyalásra

Nap Híre portré Nap Híre

Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja, Kovács Dóra és Kulcsár Edina is úgy gondolta, hogy nem kötelező megjelennie a dubajozós lányok ügyének tárgyalásán – a per hivatalos neve K. Zoltán és társai kerítési ügye.

A Naphire.hu is beszámolt róla, hogy Vajna Tímea (Palácsik Tímea) tanúvallomását olvasták fel a múlt csütörtökön a "dubajozós lányok" perében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A K. Zoltán és társai, P. Szilvia és Sz. Vivien ellen kerítés vádjával folyó perben még akkor tett vallomást Andy Vajna későbbi felesége, amikor a hollywoodi producer menyasszonya volt.

Tímea akkor azt mondta a nyomozóknak, hogy az ügy későbbi vádlottja közvetítette ki őt először a hollywoodi sztárproducer Andy Vajnának, mint „hoszteszt”. Állítása szerint esetében nem volt szó szexuális szolgáltatásról, a „fotózás” erotikus aktok készítését jelentette.

A dubajozással kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.

„Emeljük a parti fényét”

Hivatkozás másolása

"Zoli azt mondta nekem, Kazahsztánban van egy mongol nagybátyja, az ő születésnapjára kellett kimenni, együtt bulizni a vendégekkel, hogy emeljük a parti fényét. Nem tudtam, mennyit lehet keresni, nem is kérdeztem, de végül ezer eurót kaptam az egy napért" - fogalmazott Andy Vajna özvegye, aki az egyik vendéggel össze is melegedett, amiért több pénzt kapott. "A kazahsztáni buliban volt egy mongol pasi, akivel csókolóztam, jól éreztük egymást és ezért kaptam plusz pénzt" - vallotta be.

A Blikk arról is beszámolt, hogy az évek óta tartó per múlt heti tárgyalásán szerették volna tanúként meghallgatni Kulcsár Edinát is, aki ez alkalommal sem jelent meg a bíróságon. Ezért aztán legközelebb rendőri elővezetéssel vihetik a bíróságra Kulcsár Edinát és az Éjjel-nappal Budapest szereplőjét, Kovács Dórát, az ügy koronatanúját – írja az Index. Kulcsár Edinát a múlt csütörtökre, Kovács Dórát, az ügy koronatanúját pedig ma reggelre várta a bíróság, ám egyikük sem jelent meg. 

Kulcsár Edina és Kovács Dóra nem szívesen beszél a múltjáról

Hivatkozás másolása

Csütörtökön harmadik alkalommal nem jelent meg Kulcsár a tanúmeghallgatásán. Az egykori szépségkirálynő a médiára és a terhességére hivatkozva kérte, hogy inkább írásban vagy videóhíváson keresztül válaszolhasson a bírónő kérdéseire. A védő akkor második alkalommal hivatkozott Kulcsár Edina terhességére, ügyfele e-mail-címét azonban ismételten nem adta meg.

Szerda reggelre várták a több mint tíz éve húzódó kerítési ügy koronatanúját, Kovács Dórát. Az Éjjel-nappal Budapest című RTL-sorozat egykori szereplője már két alkalommal állt dr. Krénusz Éva bírónő elé, hogy vallomást tegyen, de mostanra már hiába idézték a Markó utcai épületbe, nem jelent meg, így ismét korábbi vallomások felolvasásával folytatódott a tárgyalás. A bírónő most úgy döntött, rendőri elővezetéssel idézi meg a tárgyalásra, akárcsak Kulcsár Edinát, amennyiben nem pótolja a hiányzó e-mail-címét a kérvényében.

Nem mindenkit tudott a bíróság személyes meghallgatásra idézni, ennek legfőbb oka, hogy a tanúk többsége már külföldön él. A vallomásában az egyik lány javarészt arról számolt be, hogy az Emirátusokban különböző partikra érkezett, ahol konszolidált sminkben kellett buliznia a hoszteszmunkák alatt. Hozzátette, hogy „szexuális szolgáltatást nem kellett egyszer sem nyújtania”.

„Teniszmérkőzéseken tapsolt”, illetve „pezsgőt kínált”

Hivatkozás másolása

Egy másik lány már személyesen mesélt a „hoszteszmegrendelésekről”. Ő szintén az Egyesült Arab Emírségekbe ment ki először munkára, ahol „teniszmérkőzéseken tapsolt”, vagy „hercegi palotákban kínálta a pezsgőt”. Később ugyanez a herceg hasonló munkára hívta a fiatal nőt, ekkor már Marokkóba. Legközelebb már Svájcba rendelte a hoszteszt, de itt munka már nem nagyon jutott neki. Ő is tagadta, hogy a megrendelések teljesítésekor szexuális szolgáltatást kellett volna nyújtania.

A vádirat szerint a kerítők fiatal magyar nőket közvetítettek ki 2009-től hoszteszmunka helyett szexuális szolgáltatásokra, több külföldi országba. K. Zoltán és társai a magyar luxushoszteszeket Dubajba, gazdag hercegekhez, vagy más egzotikus országokba, fontos üzletembereknek közvetítették ki.

A vádiratban ismertették, hogy pontosan mikor, kit és hova közvetítettek „hoszteszmunkára”. A felsorolt lányok között többen nem vállalták a nevüket, csak számmal szerepeltek, ám a vádlottak vallomásában több hazai ismert név is elhangzott. A vádirattal ellentétben mindhárom vádlott tagadta, hogy bármilyen szexuális szolgáltatásra közvetítettek volna lányokat.

Az elsőrendű vádlott, K. Zoltán szerint tőle a harmadrendű vádlott, Sz. Vivien kért hoszteszeket, és semmilyen szexuális munkáról nem tudott. Ő csak küldte a lányokat egy modellügynökségen keresztül – írja az Index.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés