Gusztustalan féreg: 8 éven át erőszakolta saját és élettársa lányát a budapesti tűzoltó, az egyik gyerek anyja is asszisztált hozzá
Vádat emeltek egy volt rendvédelmi dolgozó és élettársa ellen szexuális erőszak miatt; a férfi a vád szerint éveken át abuzálta, olykor párja segítségével, saját és élettársa kiskorú lányát - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
Azt írták: a negyvenes éveiben járó férfi a kiskorú sértettek ellenállását veréssel, vagy megöléssel fenyegetéssel megtörve, mindkét gyermeket nagyjából tíz éves koruk óta bántalmazta szexuálisan. Az abúzus és a bántalmazás addig tartott, amíg a sértettek nagykorúvá váltak és elköltöztek otthonról.
Hozzátették: a férfi élettársa tudott a történtekről, azonban nem vetett véget az erőszaknak, hanem később, néhány alkalommal ő is részt vett a gyermekek szexuális cselekmények elvégzésére, illetve azok tűrésére kényszerítésében. A gyermekek bántalmazásán túl a férfi az élettársát is rendszeresen verte, a nő több, csonttöréssel járó sérülést is elszenvedett az évekig tartó erőszak során.
Közölték azt is, a férfi az eljárás kezdete óta letartóztatásban van, élettársa 4 hónap letartóztatást követően, bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll. A nő a nyomozás során részben beismerő vallomást tett, míg a férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. A rendvédelmi dolgozó - aki az ügyészség korábbi közlése szerint tűzoltó volt - jogviszonya a nyomozás kezdeti szakaszában megszűnt.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a nyomozást a többszörösen minősített nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények, kiskorú veszélyeztetése, valamint a súlyos testi sértéssel és személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak miatt, és vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken. A nyomozó ügyészség a vádiratában beismerés esetén - mértékes indítványként - a férfire 22 év, a nőre 12 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá azt, hogy a bíróság mindkettőjüket végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy tevékenység végzésétől, amelynek keretében kiskorúakkal kerülnének kapcsolatba.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Vérfürdő az iskolában: megszúrta a tanárait és egy diáktársát egy 14 éves lány A fiatal lány tagadja, hogy meg akarta volna ölni őket.
- Születésnapot ünnepelni ment át a barátjához, ám ami ezután történt, arra álmában sem számíthatott Születésnap miatt ment át egy barátjához a férfi, akinek egy félreértésből keletkezett vita után megvágták a nyakát. Az elkövető azóta letartóztatásban van, az ügyészség a férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolja.
- Kempingágyban találtak rá a két hónapja eltűnt Budapest környéki lakos holttestére Pár nappal ezelőtt egy sóskúti lakos tett bejelentést a rendőrségen, hogy holtan találta szomszédját.
- Döbbenetes fordulat az eltűnt fideszes politikus ügyében Most érkezett a hír: életben van és kórházba is került Kerekes Ildikó, Jenő polgármestere, akit szombat óta keresett a rendőrség.