Volt felesége szerint az énekes soha sem volt mintaapa.
Kádár Mónika, az énekes volt felesége a Best magazinnak adott friss interjút, amiben arról beszélt, hogy 16 éves volt, amikor megismerkedett Kozsóval, majd három év után megszületett a közös kislányuk, aki hatalmas boldogságot hozott az életükbe. Majd hozzátette, a sztár nagyon vágyott a gyermekre, és amikor a kislány megszületett, Kozsó volt a legboldogabb, legjobb édesapa, ám ez nem tartott sokáig.

Zsolti hamar visszacsöppent a sztárok világába, alig volt otthon, nemigen törődött se velem, se a lányunkkal. Aztán persze megtudtam, hogy a férjem nem éppen a hűség mintaképe, kiderült, hogy egyik nőről vándorolt a másikra
- mesélte a lapnak Mónika, akinek nyilatkozatát a Life is szemlézte. Hozzátette, hét év után tett pontot a házasságuk végére. Majd elárulta azt is, hogy ma már nem olyan apa, akivel dicsekedni lehetne, ugyanis válásuk óta nincs semmilyen kapcsolata a lányával, sőt az azóta született unokájával sem.
Pedig lett volna kitől ellesnie, milyen egy jó férj, egy jó apa. A szülei évtizedeken át példás házasságban éltek, az én szememben ők voltak a mintacsalád. Sajnos, már múlt idő, mert az édesanyja, az anyósom, Olgi mama egy évvel ezelőtt meghalt. Csodálatos nagymama és dédnagymama volt
- tette hozzá Kozsó volt felesége.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar báró fogadja Erdélyben III. Károlyt, aki öt napra eltűnik a világ elől Mint arról beszámoltunk, 1998 óta minden évben legalább egy hetet Erdélyben tölt az új brit uralkodó. Ezen a szokásán királyként sem változtat, ma meg is érkezett Romániába.
- Ha hinni lehet Harry hercegéknek, akkor soha többet nem fognak a királyi családról beszélni Meglátjuk, meddig bírják.
- Koncert előtt kapott rohamot ByeAlex A rapper éppen Ganxsta Zoleeval ugyanazon a helyen lépett volna fel, de iszonyú pánik fogta el.
- Rendkívüli hír: Fásy Ádám evett Nem is akárhol.