A legendás színész elárulta, mi a hosszú házasság titka.
Koltai Róbert kényesen ügyel a magánéletének védelmére, ám azt elárulta már korábban, hogy a feleségével évek óta vidéken élik mindennapjaikat. A legendás színművész nemrég ünnepelte a 80. születésnapját, és elmondása szerint boldog és kiegyensúlyozott. A Story magazinnak pedig kivégelesen a házasságáról és a feleségéről is beszélt.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/koltai-robert.inbox800x450.jpg)
"Többnyire igaza van" - mondta a feleségéről, Gaál Ildikóról, majd hozzátette, hogy neki a felesége nemcsak a másik fele, hanem több közös munkájukban a rendezője is. Ha szakmailag egymásnak is felszülnek, és nagyobb hangerővel beszélnek, a jóindulat akkor is ott marad kettejük között. "A végére kibékülünk" - tette hozzá a színész.
Arról is beszélt, hogy a hatodik X betöltése után kezdett új életet, ugyanis korábbi házassága Pogány Judittal válással végződött. Ezután azonban új fejezet kezdődött az életében. Mint mondta, nagy bátorság kellett ahhoz, hogy abban a korban újrakezdje az életét. Szerinte a bátorságát az édesapjától örökölte.
Végül Koltai elárulta a hosszú kapcsolat titkát is: "Nem kell elválni".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.