A naphire.hu is írt arról korábban, hogy egyre több óvodás korú gyermeket kezelnek lepkehimlős tünetekkel. A betegség továbbra is terjed a gyerekek között, de szerencsére súlyos tüneteket nem okoz, azonban nincs ellene védőoltás és gyógyszer sem. Alapvetően a felnőttek is könnyen átvészelik a lepkehimlőt, de az immunhiányos és a terhes anyákra komoly veszélyt jelenthet a Parvo vírus okozta megbetegedés - hangzott el az ATV Híradó riportjában.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/farfekves-kismama.inbox800x450.png)
A lepkehimlő alapvetően nem veszélyes vírus a gyerekekre nézve, azonban könnyen összetéveszthető a bárányhimlővel, hiszen tünetei nagyjából ugyanazok. A fertőzés előjele, hogy egy lepkeszerű bőrpír jelentkezik az arcon, de tünet lehet a láz, a hányinger és az orrfolyás is.
Nyúl Zoltán, a PTE gyermekklinikájának fertőzőosztályvezetője azt mondta, ezután jelennek meg a bőrön a kiütések, és ez a "kiütéses időszak" akár 7-10 napig is eltarthat. A lepkehimlő, vagy ahogy más országban hívjak, a megpofozott arc betegség már a lappangási időben is képes fertőzni, így a gyerekek akár észrevétlenül is képesek egymásnak és a felnőtteknek is átadni a betegséget.
De nekik sem kell aggódniuk, mert a klasszikus lefolyású fertőzés csupán a felnőttek 20 százalékánál jelentkezik, a legtöbb esetben tünetmentesen vészelik át. Azonban vannak olyan csoportok, amelyekre különösen nagy veszélyt jelenthet a lepkehimlő.
Péterfi Zoltán, a PTE egyetemi docense és infektológusa azt mondta, a betegség igazán nagy problémát az immunhiányos betegek és a terhes nők esetében jelenthet, ugyanis náluk szövődmények is kialakulhatnak, ami leginkább ízületi fájdalommal jár. A terhes nők esetében pedig a magzatvíz megnövekedésével és a vetélés kialakulásával.
A parvo vírus okozta betegség ellen egyelőre nincs védőoltás és gyógyszer sem. Ilyenkor az immunrendszerünk harcol a vírus ellen, és miután győzött a szervezetünk, egy életre védett lesz a lepkehimlő ellen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.