Vilmos walesi herceg felesége néhány héttel ezelőtt jelentette be a szörnyű hírt, hogy rákos elváltozást találtak a szervezetében. Mint utóbb kiderült, Katalin hercegné nem önszántából vállalkozott a drámai bejelentésre.
Katalin hercegné néhány héttel ezelőtt sokkolta a világot azzal, hogy az apósához hasonlóan őt is rákkal kezelik. A drámai bejelentés óta többen találgatják, hogy miért csak most állt elő a betegségével Katalin, ám logikus magyarázatnak tűnt, hogy elejét kellett venni az egyre vadabban szárnyaló pletykáknak. Most azonban kiderült, hogy Katalin nem magától osztotta meg a diagnózist – írja a Femcafe.
A portál a Daily Mail-re hivatkozva azt írja, a diagnózis már korábban kiszivárgott a nyilvánossághoz, ezért kellett elejét venni a találgatásoknak, és Katalin hercegnének elő kellett rukkolnia az igazsággal, hiszen a sajtó már szinte a palota nyakában lihegett. Azt egyelőre nem tudni, hogy a London Clinic felelős-e a szivárogtatásért.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.