Az autósok nem tartják be a szervizelés ajánlott időpontjait, amivel teljesen kinyírják a saját kocsijaikat.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/autoszerelo.inbox800x450.jpg)
A Pénzcentrumnak Szabó László, az Autonet Import Magyarország operatív igazgatója arról beszélt, hogy a hazai autóparknak az a kisebbik problémája, hogy csökkennek az újautó-eladások és az állomány folyamatosan öregszik. Szerinte az a legnagyobb gond, hogy az üzemeltetők, különösen a magántulajdonosok mindössze 70 százaléka figyel tudatosan az olajcsere-periódusokra, míg az átfogóbb szervizintervallumokra, megelőző karbantartásra, mint a fék, futómű, vezérlés és mások, már csak 30 százalék, és a tendencia évente egyre rosszabb - szúrta ki az Infostart.
A szakértő szerint a forgalomban részt vevő autók egyre nagyobb arányban, mértékben, és egyre több alkatrészük szempontjából „túlfutottak”, azaz működnek a tervezett élettartamon túl. Ráadásul aki még figyel is az olajcserékre, azok közül is sokan igyekeznek a gyárilag előírt tulajdonságú, az autógyárakkal közösen fejlesztett, prémium kenőanyag helyett valami mást használni. Ez a mai, korszerű, eleve nyújtott olajperiódusú motoroknál akár végzetes lehet, a futómű és fék túlfutott állapota pedig veszélyes.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy sajátos a helyzet ugyanakkor a szolgáltatások elérésében. A járvány miatti haladék a műszaki vizsgákra azt eredményezte, hogy nagyjából 800 ezer autót kellett a járvány után szinte egyszerre levizsgáztatni, nagyjából 2022 júniusának végén, ami komoly kihívás volt a vizsgaállomásoknak, és ennek megfelelő türelmet kívánt a tulajdonosoktól. Ez mostantól, lassan csökkenő ütemben, de kétévente ismétlődni fog – vagyis a következő nagy hullám már itt van a nyakunkon.
A portálnak nyilatkozó szakember szerint idősödik a szerelőállomány, az új, részben a villanyautókhoz, hibridekhez kapcsolódó ismeretekre viszont egyre nagyobb igény lenne, még akkor is, ha az elektromos átállás üteme messze elmarad a várakozásoktól.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.