Kim Dzsongun észak-koreai vezető a hadgyakorlatok fokozására szólította föl az ország hadseregét egy katonai kiképzőtáborban tett látogatása során - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön.
"Kim a háború győzelmét biztosító, fontos feladatokat vázolt föl a tényleges hadgyakorlatok fokozására" - közölte a KCNA angol nyelvű jelentésében, hozzátéve, hogy Kim felszólította a sereget, hogy az ellenséges feleknek "a háború kirobbantásáért tett legcsekélyebb próbálkozását is elsöprő erővel" fékezze meg.
A látogatást pár nappal megelőzően Dél-Korea és az Egyesült Államok közös hadgyakorlatot tartott, megkezdve ezzel az éves gyakorlatsorozatot az észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetéssel szembeni elrettentés részeként - írja az MTI.
Kim még hétfőn a közös gyakorlatra reagálva kijelentette, hogy az érintett országok "drágán meg fognak fizetni ezért".
Kim Dzsong Un egyre gyakrabban fenyegetőzik háborúval. Nemrégiben például azt mondta, Phenjan nem fog habozni, hogy atomtámadást indítson, ha ellenségei "nukleáris fegyverekkel provokálják. Előtte pedig azt közölte, az Egyesült Államok elszámította magát egy, a Koreai-félsziget közelébe tervezett hadgyakorlattal, ezért számolnia kell a Észak-Korea lépéseivel. "Elmúltak azok az idők, amikor a megelőző csapás az Amerikai Egyesült Államok monopóliuma volt" – jelentette ki Kim Dzsongun. Kim Dzsong Un szerint az Amerikai Egyesült Államok atomháborúra tett kísérletet, és úgy reagált, hogy nem marad el Észak-Korea válasza. Szerinte az amerikai katonai provokációk egyre veszélyesebb szakaszba lépnek. Arról is beszámoltunk, hogy Phenjan nemrégiben új, hiperszonikus fegyverrel felszerelt, szilárd hajtóanyagú közepes hatótávolságú rakétát tesztelt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.