Hirdetés

Hatalmas baj van: Kim Dzsong Un atomtámadással fenyegetőzik

Nap Híre portré Nap Híre

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető gratulált a közelmúltban tartott interkontinentális ballisztikusrakéta-kísérletben részt vevő katonáknak, és közölte: Phenjan nem fog habozni, hogy atomtámadást indítson, ha ellenségei "nukleáris fegyverekkel provokálják" - jelentette csütörtökön az észak-koreai állami média.

Észak-Korea hétfőn indított egy interkontinentális ballisztikus rakétát a Japán-tenger felé, alig egy nappal azután, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát is kilőtt. A kísérletben részt vevő katonákat a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának székházába hívták meg.

Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un nővére közben az észak-koreai állami hírügynökség közlése szerint külön közleményben bírálta az Egyesült Államokat és szövetségeseit, amiért hadgyakorlataikkal - amelyeket "egy invázió általános előkészületeinek" nevezett - növelik a feszültséget a térségben, írja az MTI. 

A nyilatkozatban Kim Jo Dzsong határozottan elítélte, hogy kedden összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy megtárgyalja az észak-koreai rakétakísérleteket. Mint hangsúlyozta, a rakétakísérletekkel az ország védelmét akarják biztosítani.

Az ENSZ BT keddi ülésén nem született határozat. A tanács 2018 óta nem hozott konkrét intézkedéseket Phenjan ellen az ENSZ határozatainak megsértése miatt, mert a vétójoggal rendelkező állandó tagok közül Kína és Oroszország támogatja Észak-Koreát.

A japán, amerikai és dél-koreai külügyminiszer azonban csütörtökön közös nyilatkozatban ítélte el Phenjan ballisztikusrakéta-kísérleteit, amelyek közleményük szerint "súlyos fenyegetést" jelentenek a regionális és nemzetközi békére és biztonságra.

Nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó eset, hogy Kim Dzsong Un atomcsapással fenyegeti az ellenségeit, vagy épp a világot. Legutóbb októberben számoltunk be róla, hogy a Koreai Nép Demokratikus Köztársaság vezetője szerint az Egyesült Államok elszámította magát egy, a Koreai-félsziget közelébe tervezett hadgyakorlattal, ezért számolnia kell a Észak-Korea lépéseivel. Kim Dzsong Un akkor úgy fogalmazott, hogy az Amerikai Egyesült Államok - szerinte -  atomháborúra tett kísérletet, és úgy reagált, hogy nem marad el Észak-Korea válasza. Szerinte az amerikai katonai provokációk egyre veszélyesebb szakaszba lépnek. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés