Hirdetés

Kim Dzsong Un rémisztő fenyegetést küldött: kész eltörölni az ellenségeit

Nap Híre portré Nap Híre

Észak-Korea nem fog habozni felhasználni katonai képességeinek teljességét ellenségei eltörlésére, amennyiben erőt alkalmaznának ellene - jelentette ki csütörtökön Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a kommunista állam hadserege alapításának napján.

A KCNA állami hírügynökség helyi idő szerint pénteken közzétett beszámolója szerint Kim Dzsong Un a phenjani védelmi tárcánál tett látogatása során arra buzdította a katonákat, hogy tartsák fenn a Koreai Munkapárt ideológiáját és életükkel védelmezzék az országot.

"Ha ellenség próbál erőt alkalmazni országunkkal szemben, meghozzuk a merész döntést a történelem megváltoztatására és nem fogunk habozni használni szuper képességeinket, hogy eltöröljük őket" - idézte a KCNA az észak-koreai vezetőt.

Kim ismételten megfogadta, hogy nem fog párbeszédet vagy tárgyalásokat folytatni Dél-Koreával, amelyet hazája "első számú ellenségének" nevezett, hozzátéve, hogy a katonai készültség politikája az egyetlen módja biztosítani a békét és biztonságot Észak-Korea számára - írja az MTI. 

A hírügynökség fontosnak tartotta kiemelni, hogy az észak-koreai vezetőt lánya, Kim Dzsue is elkísérte, aki elemzők szerint fontos szerepet játszhat a jövőben az ország vezetésében.

Kim a Koreai Munkapárt egyik rendezvényén 2023 végén kijelentette, hogy a Koreai-félsziget békés újraegyesítése lehetetlen, ezért Észak-Korea megváltoztatja déli szomszédjával kapcsolatos politikai irányvonalát.

Észak-Korea február 8-án tartja a hadsereg alapításának napját, amelyet tavaly nagyszabású éjjeli katonai díszszemlével ünnepeltek. A KCNA egyelőre nem tett említést ilyesmiről, mindössze a díszőrség felvonulásáról a védelmi minisztériumnál Kim tiszteletére.

Kim Dzsong Un folyamatosan háborúval fenyegetőzik, és egyre gyakrabban. Nemrégiben például azt mondta, Phenjan nem fog habozni, hogy atomtámadást indítson, ha ellenségei "nukleáris fegyverekkel provokálják. Előtte pedig azt közölte, az Egyesült Államok elszámította magát egy, a Koreai-félsziget közelébe tervezett hadgyakorlattal, ezért számolnia kell a Észak-Korea lépéseivel. "Elmúltak azok az idők, amikor a megelőző csapás az Amerikai Egyesült Államok monopóliuma volt" – jelentette ki Kim Dzsongun. Kim Dzsong Un szerint az Amerikai Egyesült Államok atomháborúra tett kísérletet, és úgy reagált, hogy nem marad el Észak-Korea válasza. Szerinte az amerikai katonai provokációk egyre veszélyesebb szakaszba lépnek. Legutóbb pedig arról számoltunk be, hogy Phenjan a napokban új, hiperszonikus fegyverrel felszerelt, szilárd hajtóanyagú közepes hatótávolságú rakétát tesztelt.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés