Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, ismeretlen férfi két embert késelt meg az éjszaka Rotterdamban. A legfrissebb hírek szerint az egyik áldozat meghalt, a másik súlyosan megsebesült, a támadót őrizetbe vették - jelentette péntek reggel az NlTimes című holland hírportál, hozzátéve, hogy szemtanúk szerint az elkövető Allahu akbart kiáltozott.
A rotterdami hatóságok az X-en közzétett üzenetükben bejelentették, hogy elindult a nyomozás, a támadás lehetséges motivációiról nem közöltek részleteket.
Elmondták azonban, hogy a halálos áldozat egy helyi férfi, a sebesült pedig egy svájci állampolgár, a gyanúsítottról, egy 22 éves, Amersfoortban élő férfiről pedig csupán annyit mondtak, hogy "nem ismeretlen a hatóságok előtt" - írja az MTI.
Az ügyben megszólalt Dick Schoof miniszterelnök és David van Weel igazságügyi miniszter is, akik szintén hangsúlyozták, hogy egyelőre nem tudni az elkövető motivációját. "Nem szükségszerűen terrorizmusról van szó; lehet, hogy mentálisan zavart emberrel, esetleg bűnözővel van dolgunk" - jelentette ki van Weel.
Ahmed Aboutaleb, Rotterdam polgármestere mély megdöbbenésének adott hangot az esettel kapcsolatban.
A késelés az Erasmus-hídnál történt, a támadó pedig szemtanúk szerint ezt követően egy szórakozóhely vendégekkel zsúfolt kerthelyisége felé szaladt, ahol üldözőbe vette a menekülő embereket.
Ekkor néhány arra járónak sikerült letepernie, majd a rendőrség őrizetbe vette a férfit, aki maga is megsebesült, ezért kórházba vitték.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most jött a szomorú hír: holtan találtak egy magyar férfit Izlandon A férfit napok óta eltűntként keresték, de sajnos már csak a holttestét találták meg a hatóságok.
- Iszonyatos tragédia Kijev mellett nagyfokú légszennyezettséget eredményezek a fővárosban.
- Képes lesz bosszút állni a Hezbollah a magyar fedőcégen keresztül eladott gyilkos személyhívók miatt? Újabb szakaszába lépett az iszlám radikálisokkal szembeni háború, amely tavaly október 7-én tört ki a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael elleni terrortámadásával - jelentette be szerdán Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.
- Sokkoló dologról vallott a korábbi NBA-sztár: azt hitte, csak a foga fáj, mire az orvosok közölték vele, hogy halálos beteg Az egyik nap a foga fájt, másnap már halálos agyi vírussal diagnosztizálták – egy podcastban beszélt betegségéről Perry Jones III, ami akár könnyen az életét is követelhette volna a korábbi NBA-kosarasnak.