"Nem kaptunk levegőt" - kitört a pánik a repülőgépen, kényszerleszállást kellett végrehajtani
Döbbenetes ok miatt kellett kényszerleszállást végrehajtani egy repülőgépnek az Egyesült Államokban: egy utas paprikaspray-t használt az utastérben.

Vasárnap este mintegy 1300 kilométerre a célállomástól kellett kényszerleszállást végrehajtania egy repülőgépnek az Egyesült Államokban - írja a Blikk. A lap szerint az 1680-as jelzésű járat Miamiból tartott New Yorkba, ám 30 perccel az indulás után le kellett szállnia a floridai Jacksonville-ben. Egy Reddit-felhasználó, aki a gépen utazott elmesélte, hogy a bajt az okozta, hogy az egyik utas paprikaspray-t engedett az utastérbe.
"Senki sem tudta, mi történik. Egy légiutas-kísérő közölte, hogy ha valaki tudja, mi van a levegőben, szóljon. Tíz perccel később a pilóta a jacksonville-i repülőtér felé vette az irányt. Amikor az utasok látták, milyen gyorsan eszkalálódik a helyzet, a tettes tisztázza magát, és azt állította, baleset volt” – mondta az utas. Egy másik, szintén a gépen utazó kommentelő azt írta: "Hihetetlenül ijesztő volt, hogy nem kaptunk levegőt, égett a bőrünk, a szemünk, mindenki pánikolt körülöttünk”.
Miután a gép leszállt Jacksonville-ben, a rendőrök elvitték a tettest a családjával együtt. A gép ezután tovább indult, de csak többórás késéssel érkezett meg New Yorkba.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy változás lépett életbe a Facebookon és a Messengeren Mark Zuckerbergék bejelentették, hogy a Facebookon és a Messengeren nagy változást vezettek be.
- Foggal-körömmel harcolnak azért, hogy a gyerekek ne telefonozzanak az iskolában Egy régóta a telekommunikációs szektorban tevékenykedő vezérigazgató arra szólította fel olyan hálózatóriásokat, mint a Verizon és a Telekom, hogy támogassák a szövetségi és állami szinten egyre erősödő törekvést a mobiltelefon-használat korlátozására az iskolákban.
- Így mentheti meg az életünket Beyoncé és Taylor Swift A két énekesnő dalai több szempontból is jót tesznek az ember szívének.
- Súlyos incidens: megtámadták Budapesten David Pressmant Fotó is készült a támadásról.