Egy sok tekintetben egészségtelennek tartott szokás segíthet megelőzni a bélrákot: a legújabb kutatások szerint ugyanis a kávéfogyasztás jelentősen minimalizálja a kockázatot.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/kave.inbox800x450.jpg)
Évente nagyjából 5000 magyar ember hal bele bélrendszert érintő daganatos megbetegedésekbe. Egy friss kutatás szerint azonban könnyedén felvehetjük ellene a harcot, ráadásul egy olyan élelmiszerrel, ami egyébként is sokunk otthonában megtalálható – írja a Dívány. Magyarországon a második leggyakoribb halált okozó rákfajta a vastagbelet és a végbelet érintő rák. Egy holland tanulmány azonban azt állítja, megtalálta a megoldást, ez pedig: a kávé.
Egy friss kutatás szerint a rendszeres kávéfogyasztók esetében a bélrendszert érintő rákos megbetegedések kiújulásának sokkal kisebb a kockázata.
Több mint másfél ezer holland kávéfogyasztó bevonásával végeztek megfigyeléses tanulmányt a holland Wageningeni Egyetem nemzetközi kutatócsoportjának tagjai. Olyan ráktúlélők kávéfogyasztási szokásait és aktuális állapotát vetették össze, akiknek a beleit érintette a rák és már túlvoltak legalább egy kezelésen.
A kutatók arra jutottak, hogy aki napi kettő csésze kávét ivott, náluk kisebb eséllyel újult ki a daganat. Sőt, a tanulmány szerzői szerint minél több kávét iszik valaki, annál kisebb eséllyel tér vissza a rettegett betegség. Azon betegek ugyanis, akik nem csupán kettő, de legalább öt csésze kávét ittak naponta, már 32 százaléknyi valószínűséggel nem estek vissza a betegségbe, s az is kiderült, hogy azoknál, akik viszont kettőnél kevesebb adag kávét fogyasztanak, 30 százalék az esélye annak, hogy kiújul a tumor.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.