Bár a Kensington-palota az nem közölte, hogy pontosan milyen típusú rákja van a hercegnőnek, de néhány részletre fény derült a péntek esti bejelentése óta.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/katalin-hercegne-rakbetegseg-bejelentes.inbox800x450.jpg)
Mint azt a naphire.hu is megírta, Katalin hercegnő szombat este egy videóüzenetben jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak nála. A walesi hercegnő elmondta, hogy január elején esett át egy tervezett alhasi műtéten és bár először azt gondolták, hogy nem rákos elváltozást találtak nála, a későbbi vizsgálatok mégis ezt támasztották alá. Katalin úgy fogalmazott a videónyilatkozátban, hogy "hatalmas sokk" volt számára a diagnózis, és "hihetetlenül kemény pár hónapon" van túl ő maga és a családja. Ugyanakkor hozzátette, az orvoscsapat ajánlására megkezdték nála a kemoterápiás kezeléseket, de ennek még csak a korai szakaszában van, ám ennek ellenére úgy érzi, napról napra erősebb.
Mikor kapta meg Katalin a lesújtó diagnózist?
Hivatkozás másolásaA BBC azt írja, pontosan azt nem lehet tudni, hogy a hercegnő mikor kapta meg a lesújtó diagnózist, ám azt igen, hogy januárban megműtötték. Mint ismert, a palota akkor nem közölt részleteket, de azt igen, hogy a beavatkozás tervezett volt és a betegség nem a daganathoz kapcsolódott. Február végén aztán Katalin hercegné megkezdte a megelőző kemoterápiás kezeléseket. Hozzátették, a januári műtét után - ami egyébként a palota szerint sikeres volt - az orvosok olyan vizsgálatokat végeztek, amelyek kimutatták a betegséget, ugyanis általában a műtét során eltávolított szöveteket elküldik egy laboratóriumba elemzésre, hogy lássák, milyen sejtek vannak benne.
Mi az a megelőző kemoterápia?
Hivatkozás másolásaA videóban Katalin hercegnő arról is beszámolt, hogy az orvosi csapata azt tanácsolta neki, hogy vegyen részt "megelőző kemoterápián". A hercegnő a kezelés korai szakaszában van. A kemoterápia egy átfogó kifejezés a rákos sejtek elpusztítására szolgáló gyógyszeres kezelésre – beadható csepegtetővel vagy tabletta formájában is. Andrew Beggs professzor, kolorektális (vastag- és végbéldaganatokkal foglalkozó) sebész konzultáns azt mondta, "a műtét után megelőző kemoterápiát alkalmaznak, hogy csökkentsék a rák jövőbeni kiújulásának kockázatát." Az, hogy mennyi kezelésre van szüksége és milyen gyakran, az a rák típusától és növekedési módjától függ.
Mikor térhet vissza Katalin a nyilvánosság elé?
Hivatkozás másolásaA hasi műtét után a palota azt közölte, hogy a hercegnő húsvét után tér vissza a nyilvános szereplésekhez, de most Katalin a videóban azt mondta, hogy most a teljes felépülésre összpontosít. A Kensington-palota szóvivője pedig azt közölte: "A hercegnő akkor tér vissza hivatalos feladataihoz, amikor orvosi csapata engedélyt ad rá".
Károly király "nagyon büszke"
Hivatkozás másolásaA Buckingham palota közleménye szerint III. Károly király a hercegnő bejelentése után azt mondta, hogy "nagyon büszke Katalinra, amiért olyan bátran beszélt, ahogy beszélt." Kijelentette azt is, továbbra is szoros kapcsolatban van a szeretett menyével.
Harry és Meghan is üzent
Hivatkozás másolásaA naphire.hu is megírta, hogy Harry herceg és Meghan Markle egy rövid közleményt adott ki a walesi hercegnő bejelentése után. Ebben azt írták: "Egészséget és gyógyulást kívánunk Kate-nek és a családnak, és reméljük, hogy képesek lesznek ezt privátban és békében megtenni."
Az Egyesült Királyságban minden második embernél alakul ki valamilyen rákos megbetegedés.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.