Karsai Dániel, az ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász arról ír, hogy Novák Katalin köztársasági elnök lemondása alkotmányellenes volt.
![Karsai Dániel](https://storage.googleapis.com/naphire/karsai-daniel.inbox800x450.jpg)
A dolog majdnem kiszúrta a szemem, de eddig nem vettem észre. Nyilvánosan sosem ismerném ezt be, de kiváló ügyvéd kollégám, dr. Kiss Dániel hívta fel rá a figyelmem - írja Facebook-oldalán Karsai Dániel alkotmányjogász Novák Katalin köztársasági elnök lemondásával kapcsolatban.
Karsai Dániellel kapcsolatban leginkább azzal kapcsolatban ír a sajtó, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, hogy „az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal” fejezhesse be életét, miután gyógyíthatatlan ALS-betegséget diagnosztizáltak nála.
Most azonban teljesen más témát helyezett fókuszba a Facebookon: Novák Katalin köztársasági elnök lemondását.
A probléma abból ered, hogy az Alaptörvény szerint az elnöki megbízatás megszűnik az elnök lemondásával. Míg a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény szerint a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata kell. Az Országgyűlés megfontolásra kérheti az elnököt 15 napon belül, ám ha a köztársasági elnök nem gondolja meg magát, tudomásul kell venni a lemondást - összegzi a Telex.
A jogállási törvény egyértelműen módosítja az Alaptörvényt. Márpedig Alaptörvényt sem feles többséggel, sem törvénnyel nem lehet módosítani. Ebben az esetben viszont egyértelműen bújtatott Alaptörvény-módosítás történt, ami alkotmányellenes - fogalmaz Karsai. Az idő rövidsége miatt nem lehet megsemmisíttetni ezt a szabályt az Alkotmánybírósággal - teszi hozzá az alkotmányjogász.
Ahhoz, hogy az alkotmányellenes helyzetet orvosolják, az kell, hogy az Országgyűlés vita nélkül elfogadja Novák Katalin lemondását, valamint, hogy a lehető legkorábbi időpontban törölni kell a jogállási törvényből az Alaptörvénybe ütköző szabályozást.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.