Megrázó: méltósággal szeretne meghalni a súlyos beteg magyar alkotmányjogász, ezért Strasbourgig megy
A 46 éves Dr. Karsai Dánielt ALS-szel diagnosztizálták, ami egy végzetes betegség.
– ezzel kezdi Facebook-posztját Karsai Dániel alkotmányjogász, akinek „személyes és szakmai véleménye” az, hogy „az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma” alapvető emberi jogait sérti. A létezés ezen formája számára mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz - szemlézi a Blikk.
"Ebben a helyzetben szilárd meggyőződésem szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét" - fejti ki posztjában.
Miután Magyarországon „ezen jogsérelem orvoslására jogi út nem áll rendelkezésre”, Karsai úgy döntött, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, ahol helyt adtak a sürgősség iránti kérelmének, és az ügyében 2023. november 28-án nyilvános tárgyalást tartanak.
Végezetül megfogalmazta, hogy személyes ügyét arra szeretné használni, „hogy az életvégi döntések rendkívül nehéz és érthetően megosztó témájában értelmes, a különböző álláspontokat maximálisan tiszteletben tartó párbeszédet” indítson.
Kapcsolódó cikkek
- Szívszorító tragédia: szörnyű halált halt egy idős magyar házaspár Két ember, egy idős házaspár halt meg lakástűzben a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaderzsen - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-t.
- Mi történik? Rengeteg határvadász mondott fel az elmúlt hónapokban Háromszáznál is több határvadász adta be a felmondását.
- Itt vannak a részletek: így segíthet Lehoczki Lászlónak, Magyarország hősének Mutatjuk, hogyan lehet segíteni.
- Összekapta magát a forint, nézzék, mennyit erősödött reggel óta Erősödött a forint hétfőn az euróval és a svájci frankkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a dollár ellenében viszont alig változott a jegyzése.