Eddig bírta, befejezi ügyvédi tevékenységét.
Ahogy arról beszámoltunk, Karsai Dániel tavaly jelentette be, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, hogy „az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal” fejezhesse be életét, miután gyógyíthatatlan ALS-betegséget diagnosztizáltak nála. Karsai nemrég megtette azt a nyilatkozatot, amelyet remélte, hogy nem kell: mint mondta, ha nem éri meg az eljárás végét, öccse belép a helyére és folytatja.
Az alkotmányjogász most pedig bejelentette: abbahagyja ügyvédi tevékenységét, egyúttal kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából - írja a Telex.
Az ügyvédi iroda közleménye szerint Karsai Dániel március 31-én fejezte be a munkát. A Karsai Dániel Ügyvédi Iroda taggyűlése ezt egyhangúlag elfogadta.
Karsai Dániel döntése az iroda működését és az Emberi Jogok Európai Bíróságán folyamatban lévő életvégi döntések szabadságáról szóló ügyét sem érinti. A képviseletét továbbra is ellátják.
Az okokról dr. Frank Evelyn irodavezető annyit mondott: Karsai Dániel már nem tud annyi energiát fordítani a munkájára, mint eddig.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.