Hirdetés

Brutálisan nekiestek Károly királynak az ausztrál parlamentben

Nap Híre portré Nap Híre

III. Károly király és Kamilla királyné ausztráliai látogatása során váratlan incidens zavarta meg a hivatalos programot, amikor Lidia Thorpe helyi szenátor nyilvánosan bírálta a brit uralkodót Canberrában.

III. Károly király és Kamilla királyné múlt héten pénteken érkezett meg Ausztráliába, ötnapos körútjuk során pedig azóta az ország számos pontját bejárták már, többek között voltak már Sydney-ben is, ahol vasárnap első hivatalos eseményükön, egy istentiszteleten vettek részt, majd kissé kínos helyzetbe kerültek, amikor előkerült az ország legelső Bibliája, és arra kérték az uralkodót, hogy írja azt alá. Nem ez volt azonban az első és utolsó kellemetlen szituáció, amely III. Károly király ausztráliai látogatása során történt, ugyanis az egyik legfontosabb programján váratlanul betámadták a brit uralkodót – írja a Blikk.

Hétfőn a király az ausztrál parlament nagytermében tartott beszédet, amely után Lidia Thorpe szenátor a színpadhoz sietett, és körülbelül egy percig tartó kiabálással zavarta meg a fővárosban, Canberrában tartott ünnepséget. "Ez nem a te földed, nem vagy az én királyom" – kiáltotta a politikus, aki előtte még népirtással is megvádolta III. Károly királyt.

A testőrök ezek után azonnal elállták az útját, és kikísérték őt a helyszínről, míg az uralkodó és felesége reakció nélkül figyelték a kirohanást, és tovább folytatták programjukat, majd találkoztak több száz emberrel is, akik kint vártak rájuk. Ahhoz, hogy uralkodó legyél, a földhöz kell tartoznod. Ő nem ehhez a földhöz tartozik – fogalmazott a politikus.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés