Az ismerősök szerint a világsztár teljesen elszigeteli a világtól Biancát, és szinte uralkodik rajta.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/kanye-west.inbox800x450.jpg)
Tavaly év elején írtunk arról, hogy Kanye West párja, Bianca Censori szinte megszólalásig hasonlít a sztár volt feleségére, Kim Kardashianra. Mint kiderült, titokban házasodtak össze, ráadásul az esküvőre mindössze egy hónappal azután került sor, hogy a híres rapper elvált Kimtől.
Azonban azóta valami nagyon aggasztó történik: a közel 19 millió követővel rendelkező Kanye West Instagram-oldala kezd igencsak korhatáros lenni, többek között fotókat posztol felesége (majdnem) meztelen testéről.
"Miért posztolsz a meztelen feleségedről, tesó?" - kérdezte egy követője. "Úgy tűnik, hogy ez a nő a rabszolgája" - írta egy másik. "Ki fogja megmenteni ezt a nőt, és ki fogja megmenteni Kanyét saját magától?" - kérdezte egy döbbent kommentelő az Origo szerint.
A 29 éves nő barátai azt állítják, hogy az az "erős" Bianca, akit egykor ismertek, eltűnt. Kanye West állítólag saját "védelmében" tiltotta meg feleségének, Bianca Censorinak a közösségi média használatát. Állítólag azért nem használhatja a netet, hogy ne találkozzon negatív véleményekkel.
"Meggyőzte őt arról, hogy mivel most már sztár, titokzatosnak kell maradnia, és ez hátborzongató azoknak, akik ismerik őt, mivel ez az irányítás egy formája" - panaszolta egy ismerős.
"Azzal, hogy elzárja őt a világtól, azt okozza, hogy egyre jobban elszigetelődik" - mondta a párost ismerő személy.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.