Január óta tudjuk, hogy távozik Liverpoolból Szoboszlai Dominik edzője, Jürgen Klopp. A naphire.hu arról is írt a múlt héten, hogy úgy tűnik, megvan Klopp utódja, ugyanis Arne Slot elfogadja a Liverpoolnál a menedzseri állást. Julian Jenner edző, a Ferencváros és a DVTK korábbi holland labdarúgója most azt is elárulta, hogy Szoboszlai Dominik mire számíthat az edzőváltás után, ugyanis Jenner jól ismeri Slotot.
A 40 éves Jenner 2012 és 2014 között volt a Ferencváros labdarúgója, 45 bajnokin 9 gólt szerzett, majd a 2014/15-ös szezonban hat bajnokin a Diósgyőr csapatában is pályára lépett, ezeken nem talált be. Jenner korábban Bredában együtt futballozott, majd a visszavonulásuk után az AZ Alkmaarnál együtt is dolgozott az utóbbi években a Feyenoord élén sikert sikerre halmozó Arne Slottal - írja a Magyar Nemzet.
A portál kiszúrta, hogy a Rousing the Kop liverpooli portálnak Jenner többek között arról is beszélt, hogy Szoboszlai Dominik mire számíthat majd az edzőváltás után. Jenner szerint a Slot által képviselt játékstílus emlékeztet Jürgen Klopp elképzeléseihez, azzal a különbséggel, hogy még látványosabb támadófocira és több labdabirtoklásra, rövidpasszos játékra törekszik. Mintha Klopp és a Manchester City-szakvezető Pep Guardiola stílusának a kombinálására esküdne. A statisztikákból pedig az is kitűnik, hogy Slot irányító középpályásai rendre átlagon felüli teljesítményt nyújtanak, sok góllal és gólpasszal. Jenner szerint ennek Szoboszlai Dominik lehet a legfőbb nyertese.
- mondta Julian Jenner.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.