Reméljük, mindenki kiélvezte a meleget és a napsütést, mert a következő napok már nem sok jóval kecsegtetnek.
Az elmúlt napokban igencsak kegyes volt hozzánk az időjárás, viszont vasárnap már kissé lehűlt a levegő, sőt, a Nógrád vármegyei Zabaron kis híján fagyott is. Miközben már hazai tavaink vizének hőmérséklete kezdett emelkedni, azért az extrém UV-B sugárzással érdemes volt vigyázni. A jövő héten viszont ránk rúgja az ajtót a rengeteg csapadék - írja az MTI.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre, keddre, és szerdára is citromsárga figyelmeztetést adott ki.
Hétfőn napközben fokozatosan növekszik, vastagszik a fátyolfelhőzet, főként a Dunántúlon lesz erősen felhős az idő, míg a legtöbb - szűrt - napsütés északkeleten várható. Estig az ország délnyugati felén vastagszik meg a felhőzet. Kora délutánig inkább csak délnyugaton, estig az ország délnyugati felén több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar is.
A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon azonban ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.
Kedden és szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, bár többfelé várható eső, záporeső, zivatar. A délkeleti szél néhol megélénkül, zivatar térségében megerősödhet. Hajnalban 10-16, délután 19-26 fok valószínű, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.
Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is várható, de összességében több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra. A keleti, délkeleti szelet néhol élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 9-16, a maximum 20 és 28 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos vidékeken lesz a hűvösebb.
Kapcsolódó cikkek
- A legváratlanabb helyről és időpontban érte brutális támadás Magyar Pétert Gyurcsány Ferenc elindította a pünkösdi ünnepet.
- Eljött a pokol Magyarországra 90 km/h-s szél, jégeső, özönvíz: ezekre a vármegyékre frissítették a riasztást.
- A móri gyilkossághoz vezetnek a budapesti TEK-akció szálai? Itt a rendőrség válasza K. Ede elfogására.
- Magyar Péternek most lett elege, feljelenti Orbán Viktort A Fidesz legújabb, "Háború" feliratú plakátján akadt ki a TISZA Párt listavezetője.