Hirdetés

Kádjában szúrta le egy fiatal nő a forradalom hírhedt újságíróját

Morvay Péter portré Morvay Péter

A francia forradalom legvéresebb tollú uszítója volt az önjelölt orvosból népvezér pamfletírónak állt Jean-Paul Marat, akit 230 éve lett merénylet áldozata.

1793. július 13-án a jakobinus diktatúra alatt egy fiatal nő, Charlotte Corday kereste fel otthonában Marat-t, aki súlyos bőrbetegsége miatt ekkor már napjainak nagy részét egy fürdődézsában töltötte.

Az üzente neki, hogy árulókról szeretne jelentést tenni.

A népvezér újságíró éppen a kivégzendő összeesküvők neveit másolta a kádban ülve, amikor Corday belépett hozzá és a feljelentés helyett egy konyhakéssel szíven szúrta. Amikor elfogták, a nő ezt mondta:

„Nem bánok meg semmit. Megöltem egyet, hogy megmentsek százezeret.”

A jakobinus Louis David idealizált festménye mártírként idealizálva ábrázolja Marat-t.
A jakobinus Louis David idealizált festménye mártírként idealizálva ábrázolja Marat-t. Wikipedia

Nem volt alaptalan a merénylő állítása, Jean-Paul Marat ugyanis 

a jakobinus terror vezetői közül is kiemelkedett kérlelhetetlenségével.

Marat 1743. május 24-én született a svájci Boudryban. Apja szicíliai protestáns menekült, anyja francia hugenotta volt. 

A kilencgyermekes család szegény körülmények között élt. A fiatal Jean-Paul tizenhat éves korában Párizsba költözött, ahol orvosi tanulmányokat folytatott, majd Londonba utazott, ahol egyre többet írt is, és eleinte filozófiai, majd orvosi témájú írásokat publikált. 

Amikor visszatért Franciaországba, csalódottan fogadta, hogy a Francia Akadémia többször is visszautasította felvételi kérelmeit.

Mint Paul Johnson brit történész Marat-ról írt portréesszéjében megjegyezte, a forradalmár újságíró ekkor életre szólóan meggyűlölte az akadémia elnökét, a modern kémia megalapozóját, Antoine Lavoisier-t, és a forradalom alatti hatalmát felhasználta arra, hogy végleges bosszút álljon bírálóján.

A zseniális tudóst Marat utasítására letartóztatták, és guillotine alá küldték.

Marat a forradalom évében végleg az újságírás felé fordult. 

Létrehozta saját újságját, ami a L’ Ami du peuple (A Nép Barátja) címet viselte, amelynek legtöbb cikkét saját maga írta. Természetesen Marat saját magát tekintette a „nép igazi barátjának”.

Ebből következően mindenkit, akit gyűlölt és aki nem értett egyet vele (és ilyenek bőven voltak), a „nép ellenségének” bélyegzett. 

A véres tollú újságíró cikkei eleinte még olyan ellenállásba ütköztek, hogy illegalitásba kellett vonulnia. Hónapokon keresztül Párizs föld alatti szennyvízcsatornáiban húzta meg magát, ami miatt súlyos bőrbetegség támadta meg.

A forradalom második szakaszában, 1792-től azonban egyre inkább Marat kedve szerint kezdtek alakulni az események. 

A nyaktilóhoz vezető első lépést jelentette az, ha valakinek a neve megjelent Marat újságjában „a nép ellenségei” között. 

Marat ekkor már a forradalom legnagyobb hatalmú vezetőjének számított, Danton és Robespierre mellett. A diktatúra védelmében így szónokolt a nemzeti konventben: 

„A diktátor vagy tribun hatásköre arra korlátozódjon, hogy

halálbüntetést mér az összeesküvők vezetőire”

Marat szerint korábban elég lett volna néhány száz fej levágása, „most azonban öt- vagy hatezer fejre is szükség lehet, de ha húsz­ezret kell levágni, akkor sem szabad időt engedni a tétovázás számára” – írta egyik vezércikkében. 

230 éve aztán őt is utolérte a végzete, de a jakobinusok halála után a forradalom félhivatalos szentjeként tisztelték. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés