240 éve emelkedett magasba az első olyan légi jármű, ami már emberek szállítására is alkalmas volt. A Montgolfier testvérek hőlégballon-repülése a saját korában hasonló szenzáció volt, mint a 20. században a holdraszállás.
A Montgolfier-testvérek, Joseph-Michel és Jacques-Étienne nem készületek arra, hogy világhírű felfedezők lesznek. Sikeres papírgyártó vállalkozásuk volt a franciaországi Annonay-ban.
Azonban feltűnt nekik, hogy a gyárkéményeikből felszálló füst a hamut is felfelé hajtja, és ez inspirálta őket arra, hogy megalkossák a hőlégballon koncepcióját.
A fivérek a megfigyeléseik nyomán tudatos felfedezők lettek, sikeres repüléseiket megelőzően számos kísérletet és bemutatót végeztek, hogy megértsék a léggömbös repülés elveit.
Kisméretű modelleket teszteltek, és füsttel töltött kamrákkal végeztek kísérleteket, hogy megfigyeljék a forró levegő viselkedését.
1783. június 4-én a Montgolfier testvérek sikeresen felengedték első teljes méretű léggömbjüket Annonay-ban.
Ezt a kezdeti konstrukciót „Montgolfière”-nek nevezték el, és a felhajtóerőt a felmelegített levegő biztosította.
A léggömb papírból és selyemből készült, és az alján tűzzel hevítették a benne lévő levegőt.
Mielőtt megpróbálkoztak volna azzal, hogy emberek emelkedjenek a magasba, a Montgolfier testvérek egy állatokat szállító léggömböt engedtek fel – jó 150 évvel később Lajka kutya volt a kísérleti alany az emberi űrrepüléshez.
A nyilvános bemutatót tartottak a franciaországi Versailles-ban tartották, a tíz évvel később a forradalmi terrorban lefejezett XVI. Lajos király és felesége, Marie Antoinette, valamint nagyszámú közönség előtt.
Az utasok egy birka, egy kacsa és egy kakas voltak.
A repülés 8 percig tartott, és a ballon mintegy 2 kilométert tett meg.
Az első kísérleti, tízperces repüléssel 1600 méteres magasságig jutottak.
A bemutató sikere nyomán a Montgolfier testvérek továbbfejlesztették a léggömbtechnológiát.
1783. november 21-én sor került a történelmi repülésre, amikor Párizs központjából két ember, Jean-François Pilâtre de Rozier és François Laurent d'Arlandes felemelkedett, és
hőlégballonjukkal 25 perc alatt mintegy 9 kilométert tettek meg.
A Montgolfier testvérek léggömb kísérletei igazi médiaszenzációnak számítottak a saját korukban.
Az emberek özönlöttek, hogy szemtanúi legyenek a látványosságnak, és ballonrepüléseikről az újságok és folyóiratok is beszámoltak, így találmányuk híre egész Európában elterjedt.
Ez más feltalálókat is arra ösztönzött, hogy folytassák a kísérleteket a repülés terén.
A Montgolfier-léggömb magassági rekordja 3000 méter volt, amit 1784. június 19-én ért el a feltalálók barátja, Jean-Baptiste Réveillon Párizsban.
Az első nő, aki magasba emelkedett, Élisabeth Thible volt, aki pontosan egy évvel a Montgolfier fivérek siekres kísérlete után, 1784. június 4-én Lyonban szállt fel egy hasonló léggömbbel.
A Montgolfier-fivérek történelmi jelentősége, hogy az ő léggömb kísérleteik jelentették az emberi repülés kezdetét, és ezzel megteremtették a légiközlekedés későbbi fejlődésének alapjait.
Kapcsolódó cikkek
- Mindent rosszul tudtunk eddig az idei fehér karácsonyról? Az előrejelzések szerint elég kicsi az esélye annak, hogy idén fehér karácsonyunk legyen.
- Hihetetlen rekord: ez a tinédzser megmászta a Föld 14 legmagasabb csúcsát Egy nepáli tinédzser megdöntötte a világcsúcsot: ő lett a legfiatalabb hegymászó, aki meghódította a Föld 14 legmagasabb csúcsát.
- Ma este érdemes lesz felnézni az égre: újra feltűnhet a sarki fény Magyarországon Májusban az egész országban látni lehetett a mesés jelenséget.
- Mindenki dobjon el mindent: 16 év kihagyás után visszatér a Balázs Show 16 év kihagyás után visszatér a Balázs Show.