Hirdetés

Becsajozott Jákob Zoli, de... - Meglepő vallomás az ATV-ben

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Együtt díszítették a karácsonyfát is - mondta a milliárdos üzletember az ATV A Nő 3-szor című műsorban, aztán Köböl Anita kérdésére azt is elárulta, mi történt azóta.

Emlékezetesre sikeredett az ATV-n A Nő 3-szor című műsor visszatérése, a Naphire.hu információi szerint ugyanakkor a folytatás sem akármilyen lesz. Köböl Anita műsorának a vendégei ezen a héten Ernyey Béla és felesége, Dóri, a világ egykor legerősebb embere, Fekete Laci és fia, Miklós, valamint a közösségi oldalak milliárdos sztárja, Jákob Zoli lesznek. Utóbbi ráadásul azt is felvállalta, van olyan dolog, amit mindenképpen elnézne a párjának. “Én is feltűnési viszketéségben szenvedek, és ha valaki ugyanebben szenved, akkor az az én szememben nem lehet bűn” - mondta viccesen, majd nem sokkal később már arról mesélt: a karácsonyt már nem egyedül töltötte.

Egy hónapig volt együtt egy lánnyal Jákob Zoli a Nagy Ő-t követően. Nem is olyan régen, néhány hónapja. “Karácsonykor egyébként. És együtt díszítettük a fát, és úgy is volt, hogy talán együtt leszünk, de aztán sok-sok beszélgetés után kiderült, hogy mégsem” - mondta a Naphire.hu információi szerint a beszélgetés elején, majd nem sokkal később akaratlanul is visszakanyarodott a titokzatos lányhoz, és elárulta, miért vetett véget a kapcsolatuknak. 

“Van a pénz és van a Zoli, és van ennek az aránya. És hogyha Zoli egy kicsit följebb van, akkor az már jó” - szemléltette a helyzetet, majd megjegyezte: “De nála azt gondoltam, hogy valahogy ez fordítva van. És ezért szakítottam vele.”

Jákob Zoli a felvételt követően a Naphire.hu-nak azt is elárulta, ki volt a lány és mi volt a gond vele. “Egy 28 éves lányról van szó, és a családi vállalkozásba besegít, egyébként nemrég tért haza Magyarországra. Azért szakítottam vele és ezt is mondtam neki, hogy én még mindig nem jöttem rá, hogy miből él. És ha ezt nem tudom, akkor én azt nem akarom magamnak” - mondta lapunknak az egykori Nagy Ő. A műsorban arról is szót ejt majd, mi a gond a közösségi oldalakkal és az ismerkedéssel, ami őt és a helyzetét illeti, és mire szokott vágyni, ha alkalomadtán egy idegen lány ébred mellette. Jákob Zoli mindemellett akaratlanul hozta a világ tudtára, mi mindenre figyel ő, és mi mindenre kell a nőknek, ha meg akarják ismerni.

A titkaira pénteken este 20:45-kor fény derül az ATV A Nő 3-szor című műsorban az Egyenes Beszéd után.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés