20 éve halt meg Gregory Peck, akit sokan a filmipar egyik legsegítőkészebb és legkevésbé önző sztárjának tartanak.
Ebben megragadó személyisége mellett az általa megformált karakterek is segítettek, több mint öt évtizedes pályafutása során több mint 60 filmben szerepelt, és rendszeresen játszott
őszinte és becsületes, az igazságosságot kereső férfiakat.
Peck apja gyógyszerész volt, aki fiát is orvosi pályára szánta. Be is iratozott a Berkeley Kaliforniai Egyetem orvosi előkészítőjére, de ott inkább a színészethez kapott kedvet.
Így a diploma megszerzése után New Yorkba ment, ahol színészetet tanult, miközben a Radio City Music Hallban jegyszedőként dolgozott.
A Broadway-n a The Morning Star (1942) című darabban debütált, amely azonban csúfosan megbukott.
A kritikusok mégis felfigyeltek Peck alakítására és ennek nyomán meghívták Hollywoodba, ahol első filmes szereplése egy orosz gerillaharcos szerepében volt.
Pályafutása szempontjából szerencséje volt, hogy egy korábbi gerincsérülése miatt nem tudott szolgálni a második világháborúban, így számos pályatársától eltérően folyamatosan játszhatott.
Így az 1940-es évek egyik legnépszerűbb főszereplőjévé vált.
Első Oscar-jelölését A királyság kulcsai (1944) című filmben nyújtott alakításáért kapta, amelyben egy idealista misszionárius papot személyesített meg.
Három évvel később már a második Oscar-jelölésért is megkapta, a Gentlemen's Agreement (Úriemberek megállapodása) című filmben egy újságíró szerepéért, aki zsidónak adja ki magát, hogy leleplezze az antiszemitizmust.
Sorban készítette a sikeres filmjeit, többek között Alfred Hitchcockkal is együtt dolgozott.
Számos alakítása közül itthon talán Audrey Hepburn partnereként emlékeznek rá
a csodálatos modernkori tündérmesében, a Római vakációban.
![Gregory Peck egyik leghíresebb szerepe a Római vakáció amerikai újságírója volt](https://storage.googleapis.com/naphire/peck.inbox800x450.jpg)
Az Oscar-díjat végül 1962-ben kapta meg, Harper Lee Megölni a feketerigót című művének filmadaptációjában nyújtott szerepéért.
Ritkaságszámba ment, hogy negatív szerepet osztottak rá, mint amikor Josef Mengele náci orvost alakította A brazil fiúk című filmben.
Egészen az 1990-es évek elejéig dolgozott, ám az utolsó filmjei már nem keltettek olyan érdeklődést.
Peck kétszer volt házas. Először Greta Kukkonen volt a felesége, akivel három gyermeke született. Válásuk után feleségül vette Veronique Passanit, akivel 2003-ban bekövetkezett haláláig együtt maradtak.
Filmes munkáján kívül fáradhatatlanul aktívan tevékenykedett polgári, jótékonysági és politikai ügyekben is. Az Amerikai Rákellenes Társaság és az Amerikai Filmintézet (amelynek társalapítója volt) kuratóriumának elnöke volt, és három évig a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elnöke is.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.