Állítólag a király azért találkozik kisebbik fiával, hogy megbeszéljék a konfliktusokat.

Mint ismert, Károlynak már 2020 januárja óta nagyon rossz a viszonya kisebbik fiával, Harryvel, ráadásul a herceg idén megjelent memoárja, a Tartalék is sokat rontott a helyzeten. III. Károly király és Harry herceg legutóbb idén májusban találkoztak, azonban akkor nem volt lehetőségük arra, hogy négyszemközt beszéljenek egyymással. Idén szeptemberben azonban egy új fejezetet indíthatnak az életükben, legalábbis ezt állítja egy jól értesült bennfentes - írja a Femina.
Bár Károly király egyelőre még Balmoralban nyaral, de szeptember közepén visszatér Londonba, 20-án Franciaországba utazik, hogy fél év után bepótolja azt a hivatalos látogatását, amit még a párizsi tüntetések miatt halasztottak el. Harry herceg szintén a következő hónapban Európába utazik, hogy részt vegyen az Invictus Gamesen, amit idén Düsseldorfban rendeznek meg, miután a sportesemény véget ér, Londonba utazik, hogy az apjával találkozhasson.
A lap megjegyzi: Bár Meghan hercegné is Harryvel tart Németországba, ő kimarad a béketárgyalásból. Valószínűleg azért döntöttek így, mert Károlynak és Harrynek is fontos, hogy kizárólag négyszemközt beszéljék meg a problémáikat.
Kapcsolódó cikkek
- Öt világsztár, akik megismerték a hosszú élet titkát A világ számtalan ikonikus sztárt ismert meg az évek során, akik a színpadon, a filmvásznon és a televízióban alkottak maradandót. Akad néhány köztük, akik megismerhették a hosszú élet titkát. Íme öt olyan világsztár, akik 90, sőt 100 éves koruk körül is velünk voltak és szórakoztatták és inspirálták közönségüket.
- Nagyon, nagyon szereti saját magát az RTL műsorvezetője Szabados Ági beszéde nagyon kiverte a biztosítékot.
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.