Megtiltották a fővárosba péntekre bejelentett gyűlés megtartását.

Mi is folyamatosan beszámolunk az izraeli háború eseményeiről: több mint 1200 ember meghalt, mintegy 150-et túszul ejtettek és több ezren megsebesültek, miután a Hamász terrorszervezet a múlt szombaton bestiális támadást indított Izrael ellen. A terroristák brutális vérfürdőt rendeztek egy zenei fesztiválon is, ami során legalább 260 ember életét oltották ki. Közben izraeli fiatalok ezrei indultak haza a világ minden tájáról, hogy harcoljanak a Hamász ellen.
Az ügyben megszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki elfogadhatatlannak nevezte a terrort, és azt mondta: megdöbbentő számára, hogy szimpátiatüntetések vannak a terroristák mellett egész Európában. Jelezte: még Magyarországon is próbálkoztak, "de terrorszervezetek mellett szimpátiatüntetést nem lehet rendezni, mert az önmagában is terrorveszélyt jelentene".
Most a BRFK közleményt adott ki, azt írták: Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni; a Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta a fővárosba péntekre bejelentett gyűlés megtartását.
A BRFK közleménye szerint egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán pénteken Budapest II. kerületében gyűlést kíván tartani. A gyűlés illeszkedik a Hamász felhívásához, amely ezen a napon a "harag kimutatására" szólítja fel híveit az egész világon - írták.
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli hír: az RTL egykori sztárja zavart állapotban lövöldözött és karddal hadonászott Budapesten Mandula Ádám teljesen kikelt magából, a rendőröket is riasztani kellett miatta.
- Figyelem, az Ön OTP-fiókját is feltörhették A bank megerősítette, hogy az adattolvajok robotizált módon próbálkoztak, és pár ezer esetben sikerrel is jártak.
- Szánalmas hisztériát rendezett a bíróságon az újbudai késelő Kioktatta a bírónőt az újbudai rendőrgyilkos, ezért azonnal berekesztették, majd elnapolták a tárgyalást.
- Brutális késelés Európában, 9 hónapos várandós nő az áldozat A brutális eset megrázta az egész országot.