Pest megye legolcsóbb gyógyvizes fürdője áttér az utószezoni működésre.

A Tóalmáson található Szent András Gyógyvizes Strandot idén júniusban nyitották újra, ugyanis addig egy beruházás miatt zárva volt. Azonban nem kell nélkülöznünk a gyógyvizes fürdőt, ugyanis már nem csak a nyári strandidényben üzemel a strandfürdő.
A termalonline.hu azt írja: a Szent András Gyógyvizes Strand október elsején átállt az utószezoni működésre. Ez azt jelenti, hogy 10-től 17 óráig tartanak nyitva, a reggeli úszásra pedig 7 és 9 óra között van lehetőség.
A nyitvatartás október 24-től megint módosul maajd, akkor a gyógymedencék hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között, szombaton 14 és 20 óra között, vasárnap 10 és 16 óra között lesznek nyitva. A nagymedence csak hétvégente fog majd üzemelni.
A jegyár pedig továbbra is nagyon kedvezőek: a felnőtt belépő 2000 forintba, a gyermek és a nyugdíjas pedig 1000 forintba kerül. Október 23-ig pedig még reggeli úszójegy és váltható 600 forintért.
(Kezdőkép: toalmas.hu)
Kapcsolódó cikkek
- Foggal-körömmel harcolnak azért, hogy a gyerekek ne telefonozzanak az iskolában Egy régóta a telekommunikációs szektorban tevékenykedő vezérigazgató arra szólította fel olyan hálózatóriásokat, mint a Verizon és a Telekom, hogy támogassák a szövetségi és állami szinten egyre erősödő törekvést a mobiltelefon-használat korlátozására az iskolákban.
- Így mentheti meg az életünket Beyoncé és Taylor Swift A két énekesnő dalai több szempontból is jót tesznek az ember szívének.
- Súlyos incidens: megtámadták Budapesten David Pressmant Fotó is készült a támadásról.
- Brutális dolog történt két vármegyében is Az elmúlt napok télies időjárása meghozta az eredményét.