(18+) Vérfagyasztó gyilkosság történt Zalaegerszegen, két elkövetőt elkaptak, egyet még keresnek
Két gyanúsítottat letartóztatott a Zalaegerszegi Járásbíróság csütörtök délután a Zalaegerszegen holtan talált férfi négy hónappal ezelőtti halálra verése és elásása ügyében, harmadik társukat azonban még keresik.
A Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, halált okozó testi sértés bűntette miatt indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akit hétfő este vettek őrizetbe a rendőrök. A 21 éves zalaegerszegi és a 32 éves nemesapáti férfi - elfogatóparanccsal keresett harmadik társukkal közösen - tavaly novemberben Zalaegerszegen, az egykori szennyvíztelep területén halálra verték, majd elásták hajléktalan ismerősüket.
A három ittas férfi, miután összeszólalkoztak ismerősükkel, bántalmazni kezdték, többször megütötték, megrúgták és megtaposták őt. Az egyik gyanúsított egy nagyjából 120 centiméteres, öt-tíz centiméter széles fa deszkával többször megütötte a férfi fejét és testét.
A sértett a bordáit és a tüdejét ért súlyos sérülések miatt, légzési-keringési elégtelenség következtében a helyszínen meghalt. A támadók ezután a telep melletti területen elásták a holttestet, amelyre négy hónappal később, hétfő este talált rá egy hajléktalan férfi. A gyanúsítottak közül kettőt a rendőrök a bejelentés után néhány óra alatt elfogtak.
A Zalaegerszegi Törvényszék csütörtöki közleménye szerint az ügyészi indítványt megalapozottnak tartva a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 30 napra elrendelte a két férfi letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.
A gyanúsítottak és a védőik fellebbeztek, így a végzés nem jogerős.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Lövések Drake házánál: itt az újabb véres rapperháború? A torontói rendőrség közölte, hogy a kanadai rapper, Drake otthona előtt éjszaka lelőttek egy biztonsági őrt.
- (18+) Borzalmas családi tragédia Szabolcsban: meggyilkolta a párját, majd magával is végzett egy férfi A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az élettársak halálának körülményeit.
- Undorító, aljas bűncselekmény áldozata lett az idős Pest megyei asszony A súlyos beteg nőt szomszédja akarta kisemmizni.
- Nagyon furcsa körülmények között halt meg egy magyar férfi a pszichiátrián Balesetet szenvedett, de már javult az állapota, amikor váratlanul átszállították a pszichiátriára. Nővére nem érti, miért.