A Zala vármegyei rendőrök három óra alatt elfogták azt a két férfit, akik úgy megverték egyik ismerősüket – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe.
A rendőrségre 2024. március 4-én 18 óra 17 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi feltehetően egy elásott holttestet talált Zalaegerszegen, a volt szennyvíztelep területén. A rendőrök három órán belül kinyomozták, hogy két férfi négy hónappal korábban szóváltásba keveredett egy ismerőssel, akit megrugdostak, kézzel és egy hosszabb fadarabbal többször megütöttek – írja a police.hu.
A sértett belehalt sérüléseibe. Az elkövetők elmondták, hogy ezután elásták a holttestet. Az áldozat azonosítása még folyamatban van.
A nyomozók elfogták a 21 éves helyi és a 32 éves nemesapáti férfit, és halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.