Az elmúlt években egyre többen jelentették ki, hogy ragaszkodnak a gyermekmentes élethez és nem akarnak gyermekeket szülni. Nos, mindenkinek szíve joga dönteni erről, azonban érdemes kétszer is átgondolni, főleg annak fényében, amit egy új tanulmány eredményei hoztak. A Michigani Egyetem deccemberi tanulmánya szerint ugyanis a gyermeknevelés 76 éves korig meghosszabbítja az ember várható élettartamát.
"Az egyik dolog, ami viszonylag egyértelmű, hogy a gyermekvállalás előnyösebb a hosszú élettartam szempontjából, mintha egyáltalán nem lenne gyermekünk" - mondta a kutatás szerzője, Jianzhi Zhang.
Az eredményekhez ő és társszerzője, Erping Long, a Kínai Orvosi Tudományos Akadémia és a Pekingi Unió Orvosi Főiskolájának hallgatója 276 ezer, az Egyesült Királyságban élő személy egészségügyi és genetikai adatait tekintette át - írja a New York Post.
A kutatásban megállapították azt is, hogy azok a férfiak és a nők, akiknek kevesebb gyerekük van, nagyobb valószínűséggel élnek elég hosszú ideig ahhoz, hogy lássák a gyermekeiket felnőni.
A szakértők azt is megjegyezték, hogy két gyermek nevelése a leghosszabb élettartammal jár együtt, és azok az emberek, akik szülővé válnak, 5-10%-kal hosszabb élettartamra számíthatnak a gyermektelen emberekhez képest. "Az élettartamot mind a kevesebb, mind a több gyermek csökkenti" - fűzte hozzá Zhang.
"A hosszabb élet valószínűségét részben a kisgyerekek felnevelésével járó előnyöknek tulajdonította. "Korábbi tanulmányok azt mutattok, hogy azok az emberek, akiknek vannak gyerekeik, általában több társadalmi interakcióval rendelkeznek, például kapcsolatban állnak más szülökkel, tanárokkal, és a magasabb társadalmi kapcsolatok hosszabb élettartamhoz köthetők" - magyarázta.
Egy 2017-es jelentés azt is felfedezte, hogy a gyerekek segítenek abban, hogy idősebb korban az anyák és apák elméje aktív maradjon - két egész évvel növelve ezzel az életüket. Egy 2020-as vizsgálat pedig azt vetette fel, hogy azok a nők, akiknek az utolsó szülésük viszonylag késői, nagyobb eséllyel élnek hosszabb életet a "leukocita telomer" nevű növekedő genetikai anyag miatt, amelynek hosszúsága befolyásolja a 2-es típusú diabétesz, a rák és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Tényleg életveszélyes, hogy a 65 éven felüliek volánhoz ülhetnek? A 2024 első felében történt, több mint 6500 közlekedési baleset közül 996-ot 65 év feletti sofőrök okoztak, ami felveti az idősek vezetési alkalmassági vizsgálatának szigorításának kérdését.
- Vészriadót fújt a Nébih, rengeteg magyar lehet veszélyben A Paleocentrum Kft. pirrolizidin alkaloidok jelenléte miatt Paleolit őrölt római köményt, illetve hatérérték feletti ólom miatt Paleolit őrölt fahéjat hívott vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn.
- Döbbenetes dolgot állít a gyermekpszichiáter: ezt a hibát Ön is elköveti a gyerekével? Dr. Willough Jenkins, kanadai és amerikai gyermekpszichiátriai szakvizsgával rendelkező pszichiáter egy TikTok-videóban árulta el, hogy mi az a leggyakoribb hiba, amit a szülők elkövetnek. A szakember szerint ez nem más, mint amikor azt mondjuk a gyerekeknek, hogy hagyják abba a sírást.
- Rendkívüli hír: megvan a megoldás egy gyógyíthatatlan hitt, nagyon gyakori betegségre? Kínai tudósok egy csoportja úttörő eredményt ért el az 1-es típusú cukorbetegség kezelésében. A sanghaji The Paper beszámolója szerint egy innovatív sejtbeültetési eljárással sikerült visszafordítani a betegség lefolyását egy 25 éves páciensnél.