Nagyon durva álhír kezdett el terjedni az interneten, amely hatalmas pánikot váltott ki a felhasználók körében.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gmail.inbox800x450.jpg)
Egy, állítólag a Google által csütörtökön kiadott közlemény azt állította, hogy a keresőóiráis bezárja a mindenütt jelenlévő Gmail szolgáltatását. "A Google leállítja a Gmailt" - fogalmaz a közlemény, amelyet állítólag 1,8 milliárd felhasználónak címeztek, és az X-en tették közzé. "Miután éveken át világszerte milliókat kötött össze, lehetővé tette a zökkenőmentes kommunikációt, és számtalan kapcsolatot ápolt, a Gmail útja véget ér" - közölték. A közleményben még egy dátumot is megadtak, miszerint 2024. augusztus 1-jéig van ideje mindenkinek arra, hogy letöltse az összes e-mailt, ha nem akarják, hogy elvesszenek. "Ezt követően a Gmail-fiókok elérhetetlenné válnak" - írják.
A vállalat logóját tartalmazó nyilatkozatot néhány órával azután küldték el, hogy a Google bejelentette, hogy szünetelteti a Gemini nevű szövegből képet készítő mesterséges intelligencia eszközének kiadását, miután nagy felháborodást keltett, hogy a szoftver tényszerűen ad ki történelmileg pontatlan képeket - írja a New York Post.
Az álhír brutál gyorsan terjedt az X-en, bár a felhasználók gyorsan rájöttek, hogy ez csak álhír. Az üzenetet valószínűleg a hírhedt "bajkeverő" Chris Bakke hozhatta létre. Az önjelölt tech-vállalkozó ugyanis az X-en azt állította, hogy ő a Google termékfejlesztésért felelős alelnöke, és a minap megkérték, hogy rúgja ki az egész Gemini csapatot, azonban félreértette az üzenetet és véletlenül a Gmail csapatot rúgta ki.
A Google az X-en közzétett bejegyzésben azonban cáfolta az álhírt.
A Gmail egyébként a világ legnépszerűbb e-mail platformja: Az 1,8 milliárd fős felhasználói bázis a világ népességének egyötödét teszi ki. A kritikusok azonban azt állítják, hogy a vállalat megsérti a felhasználók magánéletét azzal, hogy üzeneteiket átvizsgálja azért, hogy személyre szabott hirdetésekkel célozhassa meg őket.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.