Hirdetés

Fordulat Gálvölgyi János ügyében, megszólalt a mentőszolgálat

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot indított, miután kiderült, hogy a művészhez nem indítottak mentőt, ezért lányai rohantak vele a kórházba. Most az OMSZ azt közölte, megvan az eredmény: a mentésirányító hibásan mérlegelt.

Szerdán kora délután érkezett a hír, hogy kórházba kellett vinni a legendás művészt, Gálvölgyi Jánost. A színészt az intenzív osztályon ápolják. Az is rövid időn belül kiderült, hogy Gálvölgyi hiába várta a mentő érkezését, az nem indult el érte, végül a lányai rohantak vele a legközelebbi kórházhoz. 

Nem sokkal később Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt nyilatkozta: az ügyben vizsgálat indult, és természetesen együttéreznek a családdal is, és szorítanak a művész felépüléséért. 

Most az OMSZ az MTI-vel közölte: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is.

A vizsgálat megállapította, hogy a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

A mentőszolgálat közleményében kitért arra, hogy a nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét, és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni. Hozzátették: a közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni. Fentieket alátámasztja az is, hogy a beteg állapota a későbbiekben tovább romlott és jelenleg is intenzív osztályos kezelésre szorul.

A felelősség megállapítása elmarasztalást von maga után, a mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti - áll a közleményben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés