Gálvölgyi János annyira rosszul lett szerdán, hogy kórházba került. A színész annyira súlyos állapotban van, hogy az intenzív osztályon ápolják.
Gálvölgyi János szerda délelőtt légzési nehézségek miatt került kórházba. Délután átszállították egy másik intézménybe, majd a család közölte, hogy az ország egyik legnépszerűbb művésze lélegeztetőgépen van, mélyaltatásban.
A naphire.hu korábban arról is beszámolt, hogy Gálvölgyi hiába várta a mentő érkezését, az nem indult el érte, végül a lányai rohantak vele a legközelebbi kórházhoz. A felháborító eseményekről ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben.

A 74 éves színész felesége szerda este megszólalt a Blikknek. "Nem tudjuk, mi baja van, nekünk sem mondtak semmit" - közölte. A család elmondása szerint késő estig nem kaptak tájékoztatást az állapotáról.
A Fidelio kulturális portál a művészhez közeli forrásból úgy értesült, hogy a kezelőorvosai tüdőembóliát diagnosztizáltak Gálvölgyinél.
Gálvölgyi János néhány héttel ezelőtt a Blikknek elárulta, hogy sokszor megfordul a fejében a gondolat, hogy mi lesz, ha történik vele valami. "Ez egy ilyen szakma, a show megy tovább. Egy normális embernek számolnia kell azzal, ha egyszer elindul, egyszer be is végződik a dolog" - mondta a színész, hozzátéve, hogy az elmúlás tényét elfogadta, ugyanakkor azt nem hajlandó, hogy az odáig vezető út méltatlan legyen az élethez.
"Nem a haláltól fél az ember, hanem attól, hogy majd mint egy kúszónövényt, úgy kerülget a család, néha meglocsolnak, és ott vagy magatehetetlenül. Nem szeretném, hogy bekövetkezzen az, amikor úgy tesznek, hogy szeretjük a papát, de közben már azt gondolják: te jó isten! Az egy borzasztó helyzet" – sóhajtott.
Kapcsolódó cikkek
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.
- Elképesztő, amit Rubint Réka csinál - videó Az edző mindig is komolyan vette a testmozgást, most újra ezt bizonyította be egy TikTok-videóban.