Kiderült: a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész egyszer már visszajött a halál torkából.
Mint azt a naphire.hu is megírta, szerda délelőtt rosszul lett Gálvölgyi János. A színészt jelenleg az intenzív osztályon ápolják, lélegeztetőgépen van és mélyaltatásban tartják. Felesége, Gálvölgyi Judit korábban úgy nyilatkozott: "Nagyon aggódom érte, nem tudom, mi lesz velünk."
![](https://storage.googleapis.com/naphire/galvolgyi-janos-yt.inbox800x450.jpg)
A Blikk azt írja, talán bizakodásra adhat okot az, hogy a színész egyszer már visszajött a halál torkából, felgyógyulva egy korábbi, súlyos betegségből. A lapnak nyilatkoztak Gálvölgyi barátai is, és mindegyikük azt mondta, hogy a színész nagy küzdő, erős ember, aki biztosan nem adja fel a harcot.
Havas Henrik a Facebook-oldalán azt írta, optimista, ugyanis János már volt hasonló helyzetben, de nagyon gyorsan talpra állt. "A magam részéről csak reménykedni tudok, és remélem, Vágó Pista után nem kell búcsúznom még egy kollégától, akivel barátok is vagyunk" - tette hozzá a lapnak.
A Heti Hetes producere, Ónodi György is nagyon hisz a színész felépülésében. "Sokszor volt már beteg, de mindenből kijött, amiként ebből is kijön! Nem hiszem, hanem tudom, hogy nemsokára újra együtt isszuk majd a whiskey-t nálunk vagy náluk" – fogalmazott Ónodi, aki szerint a kezelőorvosok ma döntenek arról, hogyan járjanak el a következő napokban. "Beszéltem többekkel, pénteken a család tagjai konzultálnak az orvossal, akkor derül ki, mi következik" – árulta el a producer.
Farkasházy Tivadar pedig azt mondta, hogy nehezen tudná elképzelni az életet egy tettre kész, örökké mosolygó Gálvölgyi nékül. "Sosem hagyott cserben, mindig számíthattam rá. Kevés lenne, ha azt mondanám, imádkozom érte. Az összes kollégámnak ezt ajánlom, mert az ilyenek emelik a szakmát. Hónapok óta készültünk a 75. születésnapjára, mindenhová elkísértük, ahol játszott és dolgozott. Ebből egy négyoldalas riportot készítettünk, ami hamarosan megjelenik a Hócipőben. Csak egyetlen előadást kellett kihagynunk, a „Hárman a padon”-t, amelyben Benedek Miklóssal játszik, és ami Benedek betegsége miatt szünetel jelenleg. De őszintén remélem, hogy ősszel mindkettejükkel láthatjuk majd ezt az előadást" - mondta bizakodva.
Csütörtökön a család közleményt adott ki a színész állapotáról. "Gálvölgyi Jánost 2023. május 10-én, délelőtt a család szállította kórházba, miután súlyos légzési panaszok léptek fel nála. Gondos orvosi ellátásban részesül a SOTE klinikáján. Az állapota súlyos, de stabil. Amennyiben az állapotában változás állna be, arról a család tájékoztatni fogja a közvéleményt" - írták.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.