A Székesfehérvári Törvényszék másodfokú tanácsa a napokban hozott döntést Galambos Lajos otthonápolási kérelmével kapcsolatban.
Mint ismert, a trombitásnak áprilisban kellett börtönbe vonulnia, ám azóta folyamatosan romlott az állapota. Ezért Lajcsi és ügyvédje egy beadvánnyal fordult a bírósághoz, melyben leírták, hogy állapota miatt állandó ápolásra szorul, amit a börtönben nem tudnak biztosítani neki.
Most azonban rossz hírt kapott a zenész: jogerősen is elutasították az otthonápolási kérelmét, így a rácsok mögött kell maradnia - értesült a Blikk.
- mondta a lapnak Lajcsi ügyvédje, dr. Csontos Zsolt, aki megjegyezte, hogy fura, hogy szakértői vizsgálatot sem rendeltek el a védence ügyében, hiszen szemmel láthatóan folyamatosan romlik az állapota.
- tette hozzá az ügyvéd. Csontos Zsolt hangsúlyozta azt is, hogy a döntés ellen fellebbezni nem lehet, ám ha a következőkben drasztikus egészségromlás állna be Lajcsi állapotában, újra lehetne vizsgálni az ügyét.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.
- Sokkolta a rajongóit a népszerű rádiós: rákkal diagnosztizálták Jamie Theakston rádiós műsorvezetőt rákkal diagnosztizálták.
- Megőrültek ettől a hírtől a rajongók! Egyszerűen elképesztő dobásra készül a Coldplay A Coldplay megerősítette, hogy két koncertet adnak Hullban, mielőtt jövő augusztusban a Wembley felé vennék az irányt.
- Bocsánatot kért az agresszív énekes a megütött gitárostól: „megbocsáthatatlanul viselkedtem” A Jane's Addiction énekese, Perry Farrell bocsánatot kért zenekari társaitól és a rajongóktól „megbocsáthatatlan viselkedéséért” néhány órával azután, hogy az újjáalakult együttes turnéjának második felét lemondták, miután pénteken verekedés tört ki a színpadon.