Hirdetés

A börtönből adott interjút a megdöbbentő kinézetű Galambos Lajos

Nap Híre portré Nap Híre

A börtönből adott interjút Lagzi Lajcsi. Kinézete finoman fogalmazva váratlan volt.

Nem a ravatalra jöttem, hanem a büntetésem letöltésére – mondja az RTL-nek Lajcsi, akinek büntetésével kapcsolatban a véleménye továbbra is változatlan.

Ez volt az elvárható, hogy én bejövök ide és teljesítem azt, amit rám mértek

– mondja. Lajcsit tavaly decemberben ítélték el jogerősen, három év hat hónap börtönbüntetést kapott áramlopásért. Február 15-én azonban hiába várták Kecskeméten, nem jelent meg a börtönnél. Gyógyíthatatlan betegségére hivatkozva börtönbe vonulásának időpontját egy évvel akarták elhalasztani, de a kérést elutasította a bíróság. 

Ezúttal a börtönből adott interjút Galambos Lajos
Ezúttal a börtönből adott interjút Galambos Lajos

63 napja van Baracskán, most elmondta, hogy szándékosan nem osztotta meg a nyilvánossággal azt, mikor kell bemennie, mert korábbi bevonulásánál is hatalmas médiacirkusz volt – ahogy ő fogalmaz – és ezt akarta elkerülni.

Tudomásul kell venni, hogy ez egy BV, büntetés-végrehajtási intézet, nem egy színház. Nem akartam azt a fajta nyilvánosságot.

Nem a fogvatartottak jellegzetes szürke öltözetében, hanem narancssárga ruhában adott interjút skype-on azért, mert jelenleg is az egészségügyi részlegen tartózkodik. Elmondta, hogy táplálkozási problémai vannak, de egészségügyi állapotáról nem szeretne beszélni.

Nem vittek el a diliházba

– mondja a zenész. 

Két hónap alatt 32 újságcímlapon szerepelt Lajcsi, miközben egyetlen interjút sem adott. Azt mondja, a róla szóló anyagok jó része a fantázia szülötte és szeretné őket megcáfolni. Nem tettek be hozzá zárkaspiclit, és nem alszik egy szobában egy erőszakos bűncselekményért elítélt férfival sem.

Bár a hangszere nincs bent, már szerzett odabent zenét, idejét próbálja kreatívan tölteni, több novellán is dolgozik. Állandó olvasmánya a Biblia, az Újszövetségben és az Ószövetségben található szerinte ellentmondásokat jegyzeteli ki, ezeket tanulmányozza. Volt istentiszteleten is, ahová sokkal többen mentek el, mikor kiderült, hogy ő is ott lesz.

Úgy érzi, a büntetése valójában már 7 éve tart, amióta az ügye elkezdődött. Egy pillanatig sem volt számára kétséges, ha bűnösnek találják, le fogja ülni a büntetését. Pedig többen is megkeresték „kitűnő ajánlatokkal, hogy hova kéne menekülni, hol lehet jól megélni és kibekkelni”.

Gyermekei még nem jártak nála, és kérte, hogy ne is menjenek személyesen. Az interneten kommunikálnak. Büszke rájuk, Boglárka a Balaton Sound-on árulja saját tervezésű ruháit, nagyobbik fia summa cum laude végzett a Közgázon, és kisebbik fia is kitűnő eredményekkel végzi a jogi egyetemet. Lajos várja már a pillanatot, amikor átölelheti három gyermekét a baracskai BV intézet kapujában. Addig is tervez, mert azt mondja, fizikailag van bezárva, a tudata nincs.

Másmilyen életre készülök, másmilyen életet szeretnék élni – mondta az RTL-nek adott interjúban Galambos Lajos.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés