Mint azt a Naphíre is megírta, nehéz időszakon van túl Szabó András Csuti, aki nemrég szakember segítségét is kérte, hogy feldolgozza az őt ért tragédiákat. És nagyon úgy tűnik, hogy lelke most sem találhat megnyugvásra, ugyanis újabb veszteséggel kell szembenéznie: szakított új szerelmével, Szorcsik Vikivel.
Az üzletember és a színésznő még a Farm VIP új évadának a forgatásain melegedtek össze, ám a kapcsolatuk hamar véget ért, még a műsor indulását sem érte meg. A párhoz közeli ismerősök ugyanis azt állítják, hogy szakított Csuti és Szorcsik Viki, és erről árulkodik a Jóban Rosszban sztárjának legutóbbi blogbejegyzése is.
"Amikor találkozol valakivel és azt hiszed minden tökéletes, mert tényleg a szó szoros értelmében annak tűnik, majd alig kell hozzá pár hét és lehull a lepel, aztán meglátod, hogy az az ember, akit megismertél, nyomokban sem tartalmazza már azt a valakit"- fogalmazott sokat sejtetően Szorcsik Viki, aki még azt is hozzátette, hogy sajnos túlságosan rajongó típus és a rossz megérzései ellenére is képes beleszaladni a rossz kapcsolatba.
Bár a páros sosem vállalta a nagy nyilvánosság előtt, hogy együtt vannak, de sok árulkodó jel lebuktatta őket. Csuti és Szorcsik Viki többször is ugyanarról a helyről posztolt, ráadásul olyan képet is közzétettek, ahol az üzletember napszemüvegén keresztül a rajongók észrevették a színésznőt. Ennek ellenére mégsem vállalták fel egymást, hiszen az ismerőseik szerint még nagyon gyerekcipőben járt a kapcsolatuk.
"Heti néhány alkalommal, de rendszeresen találkoztak, közös programokon vettek részt, de Csuti még nem mutatta be Vikit a gyerekeinek, úgy érezte, erre még nem áll készen. Edina után volt egy kapcsolata, Ginát a gyerekeknek is bemutatta és azt a hibát még egyszer nem akarta elkövetni, hogy amíg nem biztos a kapcsolatban, a gyerekek elé tárja. Előbb magában akart rendet tenni, ezért járt pszichológushoz is. Nem tudom, miért döntöttek úgy, hogy jobb, ha véget vetnek a kapcsolatnak, de az biztos, hogy már nincsenek együtt" – mondta a Blikknek egy, a párhoz közel álló ismerős.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.