Hirdetés

Probléma lépett fel az agyi chippel, amit Elon Muskék beültettek egy emberbe

Garai Kitti portré Garai Kitti

Mint ismert, Elon Musk január végén bejelentette, hogy a Neuralink nevű cége először ültetett be sikeresen egy vezeték nélküli agyi chipet egy emberbe. A termék a Telepátia nevet kapta, és arra jó, hogy pusztán gondolkodással irányítsuk a telefonunkat vagy a számítógépünket. A tervek szerint az első felhasználók azok lehetnek majd, akik valamilyen oknál fogva elvesztették a végtagjaikat. A legelső agyi chipet a 29 éves Noland Arbaugh agyába ültették be, aki nyolc évvel ezelőtti búvárbalesete miatt válltól lefelé lebénult. Most azonban problémák léptek fel.

A vállalat egy blogbejegyzésben hozta nyilvánosságra, hogy a chip számos kötőszála kihúzódott a kísérleti alany, Noland Arbaugh agyából, ami akadályozta az implantátum adatátviteli sebességét és hatékonyságát. A vállalat kevés részletet közölt az esetről, így azt sem részletezték, hogy pontosan hogyan váltak le a szálak - írja a CNN. Azt azonban elmondták, hogy a problémát megoldották és így még érzékenyebb lett az implantátum, amivel még tovább növelték a teljesítményét. 

Noland Arbaugh agyába januárban ültették be a chipet a a PRIME Study nevű kísérlet részeként. A cél az implantátum és a sebészrobot biztonságosságának vizsgálata, valamint az eszköz működésének tesztelése - közölte a vállalat még egy 2023-as blogbejegyzésében. A kísérleti pácienseknél chipeket helyeznek el műtéti úton az agynak abba a részébe, amely a mozgás szándékát vezérli. A robot által telepített chip ezután rögzíti és elküldi az agyi jeleket egy alkalmazásnak, a kezdeti cél pedig az, hogy "az embereknek megadják a képességet, hogy egy számítógépes kurzort vagy billentyűzetet csak a gondolataik segítségével irányítsanak” - magyarázta korábban a Neuralink.

Körülbelül egy hónappal a műtét után Musk azt mondta, hogy Arbaugh a chip beültetése után képes volt egy számítógépes egeret irányítani az agyával.

A Neuralink célja végső soron az, hogy az implantátumok segítségével az emberi agyat számítógépekhez kapcsolja, hogy például bénult emberek okostelefonokat vagy számítógépeket irányíthassanak, vagy vakok visszanyerjék látásukat. A meglévő agy-gép interfészekhez hasonlóan a vállalat implantátuma is összegyűjtené az agy által küldött elektromos jeleket, és azokat cselekvésekként értelmezné.

A fogyasztók azonban egyhamar nem fognak széles körben hozzáférni a technológiához. Mielőtt a Neuralink agyi implantátumai a szélesebb piacra kerülnének, szélesebb körű hatósági jóváhagyásra lesz szükségük. A Neuralink már megkapta a Food and Drug Administration engedélyét a vizsgálatokra, és a Wall Street Journal szerint már tájékoztatta az ügynökséget erről az új problémáról.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés