Elon Musk nem késlekedett sokáig a válasszal az őt ért kritikákra.
Ahogy arról korábban már a Naphíre is írt, a Downing Street komoly kritikát fogalmazott meg Elon Muskkal szemben, miután a milliárdos üzletember egy legutóbbi, Angliában kitört zavargásokról szóló videó alá azt találta kommentelni, hogy a "polgárháború elkerülhetetlen". Keir Starmer brit miniszterelnök szóvivője emiatt keveredett szócsatába a milliárdossal: mint mondta, a zavargásokért csak egy kicsi és erőszakos csoport felel, akik semmiképpen nem az Egyesült Királyság nevében cselekszenek. Emellett azt is megjegyezte, hogy a techcégeknek sokkal többet kellene tenniük az erőszakos tartalmak visszaszorításáért – írja a BBC.
A szóvivő azt is leszögezte: egyáltalán nem tolerálják a mecsetek vagy a muszlim közösségek ellen irányuló bármilyen jellegű támadást. Elon Musk erre reagált, azt írván: "nem úgy kellett volna inkább fogalmazni, hogy *semmilyen* közösség ellen nem toleráljuk a támadást?" Az üzletember emellett egy videót is megosztott, amelyben az látható, hogy épp letartóztatnak valaki, állítólag a "közösségimédiában tett sértő megjegyzései miatt". Musk azzal a szöveggel kísérte a látottakat, hogy "ez vajon Nagy-Britannia vagy a Szovjetunió?"
Heidi Alexander igazságügyi miniszter is úgy fogalmazott az üggyel kapcsolatban, hogy Elon Musknak igencsak sajátságos és sokszor "indokolatlan" megjegyzései vannak. Angliában és Észak-Írországban már lassan egy hete tartanak a zavargások, miután egy Taylor Swifthez kötődő eseményen halálra késeltek három fiatal lányt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.