Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, az OpenAI a napokban bemutatta a ChatGPT nevű mesterséges intelligencia chatbotjának alapjául szolgáló technológia legújabb verzióját. A legfrissebb verzió a GPT-4o nevet kapta és gyorsabb, mint a korábbi modellek, emellett képes képeket olvasni és megvitatni, nyelveket fordítani és érzelmeket azonosítani a vizuális kifejezésekből. Van memóriája is, így képes felidézni a korábbi felszólításokat. Elon Musknak azonban nem nyerte el a tetszését, sőt, rögtön be is jelentette, hogy mikor frissül a saját mesterséges intelligenciája.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/elon-musk-1.inbox800x450.jpg)
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója azt mondta, nem nyűgözte le az OpenAI új, GPT-4o modellje, amelyet tegnap mutattak be hivatalosan. Ugyanakkor azt is hozzátette, szerinte nem sokáig marad a ChatGPT egyeduralkodó - számol be róla az EconomX.
A ChatGPT új verziója képes úgy kommunikálni egy emberrel, mintha ő maga is az lenne. Képes érzelmeket leírni is kifejezni, intonálni, ráadásul hosszan és összefüggően beszélgethetünk vele, sőt, félbe is szakíthatjuk őt, miközben beszél. Elon Musk szerint azonban úgy jellemezte, mint olyasmit, amitől "összerezzent." A tech-milliárdos kritikája a közte és az OpenAI között fennálló feszültségek közepette hangzott el. Musk ugyanis a vállalat egyik társalapítója volt, ám nézeteltérések miatt végül otthagyta azt - idézte fel a portál.
Musk emellett bejelentette azt is, hogy a Grok nevű, saját házán belül fejlesztett mesterséges intelligenciája 39 nap múlva nagy frissítést kap, és elmondása szerint hamarosan a ChatGPT közvetlen konkurenciája lesz.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.