Elképesztő dolgot mondott a volt elnök, úgy tűnik, ráuszítaná az oroszokat egyes NATO-tagállamokra.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/trump-4.inbox800x450.jpg)
Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi republikánus elnökjelölt-aspiráns az utóbbi hetekben újra a figyelem középpontjába került: először néhány seb miatt kellett kínosan magyarázkodnia, hogy nincs nemi betegsége, majd saját közösségi oldalán érdeklődött, hogy vajon tényleg olyan-e, mint Elvis.
Ám ez még mind semmi: Trump most egy kampányeseményen arról beszélt, bátorítaná Oroszországot, hogy támadja meg az Egyesült Államok bármelyik NATO-szövetségesét, aki szerinte nem teljesítette pénzügyi kötelezettségeit.
Beszédében Trump azt állította, hogy egy meg nem nevezett NATO-találkozón egy (szintén meg nem nevezett) államfőnek azt mondta, az USA az ő vezetése alatt nem fog olyan országokat megvédeni, amelyek nem fizetnek eleget.
„Az egyik nagy ország elnöke felállt és azt mondta nekem: »Uram, ha nem fizetünk, és Oroszország megtámad minket, megvéd minket?« Azt kérdeztem: »Nem fizettek, késlekedtek? Nem, akkor nem fogom megvédeni önöket. Sőt, arra bátorítanám őket, hogy tegyenek, amit akarnak. Fizetni kell. Ki kell fizetned a számláidat”
- fogalmazott a Telex szerint.
A NATO-országok 2014-ben, miután Oroszország annektálta az ukrajnai Krím félszigetet, megállapodtak abban, hogy megállítják a hidegháború utáni kiadáscsökkentést, és 2024-re a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Trump már 2016-os kampánya alatt is azzal riogatta a nyugati szövetségeseket, hogy az Egyesült Államok az ő vezetése alatt felhagyhat a NATO-szerződésben vállalt kötelezettségeivel, és csak azon országok védelmére kelhet, amelyek teljesítik a szövetség 2 százalékos célkitűzését.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.